A 8. Fudokan Karate Világbajnokságon két versenyszámban is világbajnoki címet szerzett Kis Tímea, a Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika szakápolója. Kis Tímea már 25 éve foglalkozik onkológiai betegekkel, július óta dolgozik a klinika Onkológiai osztályán.

Kis Tímea, a Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika szakápolója a világbajnokságon három versenyszám közül kettőben, formagyakorlatban és fegyveres formagyakorlatban is aranyérmet, azaz világbajnoki címet szerezett. Mint mondta, már 12 éves kora óta űzi a harcművészetet, a testi és a lelki nevelésre egyaránt kiválóan alkalmas karate minden életkorban tanulható, egészségmegőrző mozgásrendszer. Több Európa-bajnoki és világbajnoki címet tudhat magáénak. A 2016-os krakkói Fudokan Európa-bajnokságon bronzérmes lett, 2017-ben a kolozsvári világbajnokságon is eredményesen szerepelt: egy arany, egy ezüst és egy bronzéremmel tért haza. 2018-ban, Portorozsban egy Európa-bajnoki arany, két ezüst és egy bronzérmet szerzett, az idei világbajnokságon pedig ismét a dobogó felső fokára állhatott. Kis Tímea kiemelte, a tatamira (szőnyeg) ugyan egyedül lép fel, de egy egész csapat munkája áll mögötte: a sporttársai, akik segítik az edzésmunkát, a mestere, aki támogatja, tanítja és a kolléganői, akik lehetővé teszik, hogy eljusson az edzésekre, drukkolnak, vele örülnek.

Kis Tímea már 25 éve foglalkozik onkológiai betegekkel, július óta dolgozik a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Onkológiai osztályán, ahol a különböző bőrdaganatok gyógykezelését végzik. Mint mondta, sokáig orvosnak készült, de fizikából nem volt elég erős. Úgy érzi, az onkológiai betegellátásban megtalálta az ő hivatását, már el sem tudna képzelni magának mást. Korábban az I. Sz Belgyógyászati Klinika Hematológiai osztályán is dolgozott fél évet.

Kis Tímea kiemelte, heti többszöri edzéssel készül a megmérettetésekre; az edzéseken fejlődik a figyelem, a koncentráció, a mozgáskoordináció, edződik a test és a lélek, így ez számára egyfajta feltöltődést is jelent, szabadidejében pedig emellett szívesen fest is.

Bódi Bernadett
Fotó forrása: Kis Tímea

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.