A 250 éves jubileum alkalmából több meglepetés is várta a résztvevőket az 50. Semmelweis Gólyabálon, amelyet idén először az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) és a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) közösen szervezett. A „Bál a fények városában” szlogennel megrendezett gólyabálon a Las Vegast idéző, fényes, elegáns hangulatot a dekorációs elemekben is megjelenítették. A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben tartott rendezvényen – amelyet dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes nyitott meg – több mint kétezer hallgató vett részt.

A hagyományos nyitótánc, a palotás után dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes köszöntötte a megjelent hallgatókat. Kiemelte, ez az este mindenkire számára ünnep, hiszen a Semmelweis Egyetem idén ünnepeli alapításának 250 éves jubileumát. Köszöntetét fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatnak (HÖK) és az Instruktor Öntevékeny Csoportnak (IÖCS) a kiváló, önzetlen közös munkáért.

„Gólyának lenni a 250 éves tanévben különös megtiszteltetés” – hangsúlyozta Hegedüs Tamás HÖK elnök, hozzátéve, hogy egy kihívásokkal és küzdelmekkel teli, színes és felejthetetlen életszakasz veszi most kezdetét az elsőéves hallgatók számára, mely során mind szakmailag, mind emberileg felkészülhetnek a leendő hivatásuk méltó gyakorlására – fogalmazott. A világ egyik legnehezebb és legszebb szakmáját tanuljuk, melyhez sok kitartásra van szükség; az itt köttetett barátságok egy életre szólnak – fűzte hozzá.

A tradicionális palotás és keringő mellett a karokon egy csoportban tanuló hallgatók adták elő szabadon választott táncprodukcióikat, valamint a szervező instruktorok is, mint minden évben készültek egy, a bál témájába illő előadással. Az idei év különlegessége az oktatók egy csoportjának fellépése volt. Az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani, valamint az Élettani Intézet munkatársai egy Grease számra, retro hangulatot idéző produkcióval kedveskedtek a gólyáknak.

Nádai László és Barna Nikoletta, az IÖCS tagjai és a bál szervezői elmondták, a gólyabál célja, hogy az elsőévesek örökre szóló élményt kapjanak, amely egyben össze is kovácsolja őket. Emellett az egész egyetemi hallgatói közösség számára fontos közös szórakozási lehetőséget is nyújt a bál, melyre régi hallgatók is el szoktak jönni. A szervezéskor évről évre fontos szempont, hogy színvonalas programokkal készüljenek az est összeállítása során.  Az idei év több szempontból is különleges, hiszen ez volt az 50. bál, az egyetem alapításának 250-es jubileumi évében. Ez alkalomból egy múltat idéző, az egyetemi életről szóló fényképválogatással is készültek. Az est tematikájának kiválasztásánál szempont volt, hogy a jubileumi hangulatot a díszletben is megjelenítsék, ezért választották idén „a fények városa” koncepciót – emelték ki. Hozzátették: a telt házas  rendezvényt többhetes előkészület, és közel 300 instruktor és HÖK-ös hallgató összetartó munkája tette lehetővé. Nádai László kiemelte: idén először VIP vendégként a társegyetemek rektorai is meghívást kaptak a rendezvényre.

A gólyabálon hagyományosan rendeznek jótékonysági tombolát. A befolyt összeget idén a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának ajánlják fel a szervezők.

Bódi Bernadett
Fotó: Dimény András

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.