Az elmúlt években kialakult szoros szakmai kapcsolatot hivatalossá téve írt alá együttműködési megállapodást az Ortopédiai Klinika és a Magyar Paralimpiai Bizottság. A klinika a parasportolók ellátása mellett az egészségi állapotfelmérésben is részt vesz, valamint az oktatásban és a tudományos munkában is hasznosítani kívánják az együttműködést.

A megállapodás aláírása előtt dr. Szőke György igazgató ismertette, hogy az elmúlt években már szoros kapcsolat alakult ki a klinika és a paralimpiai bizottság között. Az Ortopédiai Klinika az együttműködés értelmében vállalja, hogy a szervezett parasportolók mozgásszervi betegségeit a továbbiakban is ellátja, valamint részt vesz az egészségi állapotuk felmérésében (klasszifikáció) – számolt be az igazgató. Utóbbi területen az elméleti és a gyakorlati munkában is szerepet tud vállalni a klinika, valamint az ezzel kapcsolatos oktatásnak is teret kívánnak biztosítani – tette hozzá. Dr. Szőke György elmondta, hogy a tudományos együttműködés is része a közös munkának, továbbá feladatuknak tekintik, hogy a mozgásszervi betegséggel élőket a parasport felé tereljék.

Galéria

8kép

Dr. Bejek Zoltán adjunktus, az együttműködés szakmai előkészítője 20 éve foglalkozik parasportolókkal. A rendezvényen röviden ismertette az együttműködés előzményeit. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az orvosi háttér elengedhetetlen a parasportban elért sikerekhez. Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni – idézte a parasport mottóját és rávilágított: attól, hogy valaki fizikális értelemben nem élhet teljes életet, még elérhet komoly sikereket, lehet győztes, bajnok. Prezentációjában ismertette a paralimpiai mozgalom történetét.

A rendezvényen jelen volt Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára és Engelhardt Katalin paralimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok paraúszó is.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.