Alapításának 250. évfordulója alkalmából nagyszabású előadássorozatot indított a Semmelweis Egyetem németországi kihelyezett képzésén, az Asklepios Campus Hamburgban (ACH). Az egyetem kutatói, intézet- és tanszékvezetői 2023 júliusáig havonta tartanak előadásokat az adott terület német szakértőinek, oktatóknak, hallgatóknak. Az előadók szakterületük legújabb eredményeiről számolnak be, friss tudományos megfigyeléseiket vagy innovációikat ismertetik. Az első előadást dr. Merkely Béla rektor tartotta meg.

A rendezvénysorozat tovább erősíti a Semmelweis Egyetem tekintélyét, presztízsét Németországban – emelte ki dr. Merkely Béla rektor az MTI-nek adott nyilatkozatában. A 250 éves budapesti egyetem most is elismert intézmény Németországban, így a kórházak és egyetemi klinikák nagy szeretettel várják az itt végzett hallgatókat – tette hozzá. Mint mondta, Németországban nagyon komoly az orvoshiány, amin csak azzal lehet enyhíteni, ha kellő számban képeznek kiváló felkészültségű orvosokat.

Hangsúlyozta, hogy a Hamburgban működő oktatási intézmény a Semmelweis Egyetem szerves része. A rendezvénysorozat túlmutat a graduális előadásokon, a résztvevők az adott terület legújabb eredményeiről számolnak be, friss tudományos megfigyeléseiket vagy innovációikat ismertetik – tette hozzá a rektor.
A sorozatot megnyitó előadásában kardiológusként ismertette a gyógyászati ág vezető európai folyóiratában, az Európai Kardiológiai Társaság lapjában rövidesen megjelenő új publikációját is, amely arról szól, hogy miként lehet hasznosítani a mesterséges intelligencia egyik ága, a gépi tanulás módszereit a mindennapi klinikai gyógyászatban.
2023 végéig további 35 előadást tartanak majd a Semmelweis Egyetem professzorai nagyon széles szakterületi merítésből, az immunológiától kezdve, az urológián, radiológián, tüdőgyógyászaton, onkológián, endokrinológián keresztül a traumatológiáig.

Galéria

5kép

Idén minden korábbinál több, 270 német hallgatót vettek fel az Általános Orvostudományi Karra. A Semmelweis Egyetemen és a más magyarországi egyetemeken tanuló német hallgatók a harmadik évtől az ACH-n folytathatják a képzést, ahol a Semmelweis tantervét követve és a budapesti professzorokkal szoros együttműködésben oktatnak – ismertette dr. Merkely Béla.

Az ACH-t 2008-ban alapította a Semmelweis Egyetem és az egyik legnagyobb európai klinikaüzemeltető társaság, a hamburgi központú Asklepios Klinikák csoport. Idén nyolcadik alkalommal osztottak diplomákat, már 1500 új orvos szerezte meg a budapesti székhelyű orvostudományi egyetem német nyelvű képzésének diplomáját.

Keresztes Eszter (Forrás: MTI)
Fotó: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.