208 szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményvezető vehette át a szociális vezetőképzés mesterszintű tanúsítványát a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben a képzés szakmai konferenciával egybekötött átadó ünnepségén. A Semmelweis Egyetem az országban elsőként indított mester- és alapszintű szociális vezetőképzést, melybe immár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem is bekapcsolódott.

A jelenlévőket házigazdaként dr. Juhász Péter, a szociális vezetőképzés tanári csoportjának oktatója köszöntötte. A Semmelweis Egyetem vezetése nevében dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes szólt. Kiemelte, hogy az alapításának idén 250. évfordulóját ünneplő egyetem bármely képzésén megtiszteltetés végezni. Három szóban fogalmazta meg főbb üzenetét a képzést elvégzők számára, melyek a hit, a bizalom és az elkötelezettség. Mint kifejtette, aki ezt a pályát űzi, nem végezhet semmit, ha nincsen stabil hite. Az itt végzettek és azok között, akikkel tevékenykednek, kialakul egy bizalmi kapcsolat – vélekedett. Az elkötelezettség pedig azt jelenti, hogy akik ezt a pályát választották, azok minden tudásukat, egész életüket ennek szentelik –  tette hozzá a rektorhelyettes. 

Dr. Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora a jó vezető személyiségjegyeit sorolta fel. Mint mondta, egy jó vezetőnek nem szabad felsőbbrendű módon hozzáállnia se az adott feladathoz, se az emberekhez, és nem szabad feladatközpontúnak lennie az emberközpontúsággal szemben. Meg kell bíznia a beosztottjaiban, és az építő kritikákra nyitottnak kell lennie. Emellett jó munkahelyi viselkedés- és kommunikációs kultúrát kell megteremtenie, de mindenekelőtt önmagát kell tudnia jól vezetni — vélekedett a PPKE rektora. További fontos tulajdonságként említette, hogy tudnia kell elköszönni, abbahagyni a munkát, vagyis nagy belső szabadsággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy jó vezető legyen.

A jó pap holtig tanul — szólt dr. Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. Úgy vélte, hogy a vezető mindig felelős a beosztottjaiért, ezért neki kell a legképzettebbnek lennie. A végzetteknek azt kívánta, hogy legyenek mindig vidámak, még a legnehezebb helyzetekben is, munkájukban pedig mindig a másik iránti szeretet vezényelje őket.

Dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja hangsúlyozta, hogy a szociális vezetőképzés rég nem látott pezsgést hozott a karon: tanárokat, szemléletet, tananyagfejlesztést. „A mi célunk, hogy a vezetésre érett személyiséget engedjük fejlődni” — szólt a dékán. Szerinte a szeretet köré épített szolgálat nagyon magas rendű társadalmi küldetés. Mint elmondta, olyan szervezeti egység létrehozását tervezik az egyetemen, ami egybefogja a vezetőképzéseket, és aminek szakmai intézetként, nemzetközi referenciapontként kell majd működnie. Dr. Szócska Miklós hozzátette, hogy a társegyetemekkel való együttműködésre továbbra is nyitottak.

Ezt követően szakmai előadások következtek, elsőként Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos Jelenlét című előadásában a Máltai Szeretetszolgálat működésébe engedett betekintést, számos konkrét történet, eset ismertetésével.

Galéria

5kép

A Semmelweis Egyetem alapvezető-képzésére eddig 1627 fő, mestervezető-képzésre 1091 fő jelentkezett. Az indulás óta összesen 15 mester- és 16 alapképzési csoportot indított az egyetem, idén év végéig pedig további 4 mester- és 4 alapszintű csoport indul. A Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképzés Szakmai Konferencia és Tanúsítvány Átadó programját másodszor rendezték meg.

A Semmelweis Egyetem az oktatási program elkészítésére, a pilot képzés lebonyolítására és a kapcsolódó tevékenységekre jelentős pénzügyi és humánerőforrást fordított. A képzés kialakításához és végrehajtásához kapcsolódó költségeket azóta a kormány döntése alapján az EFOP 3.8.2-16 és VEKOP 7.5.1-16 számú Szociális humán erőforrás fejlesztése című kiemelt projekt finanszírozza 2,2 milliárd forint összegben. A projekt konzorciumvezetője a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a PPKE és a KRE konzorciumi partnerként való bekapcsolódása előkészítés alatt áll. A projekt 2020. év harmadik negyedév végéig tart.

Keresztes Eszter

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.