A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére dr. Merkely Béla rektor a hallgatók jubileumi rendezvények során mutatott eddigi öntevékeny aktivitására tekintettel úgy döntött: idén lesz őszi szünet a Semmelweis Egyetemen. A rektor kiemelte: a kurrikulum nem rövidül ezzel a döntéssel. Így október 23-27. között ötnapos hosszú hétvége várja az egyetem minden hallgatóját a magyar és az idegen nyelvű képzésben is.

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) a 250. jubileumi év kapcsán fordult azzal a kéréssel a rektori vezetéshez, hogy – hasonlóan más budapesti és nyugat-európai egyetemekhez – a Semmelweis Egyetemen is legyen őszi szünet – mondta el Hegedüs Tamás HÖK-elnök. Hozzátette: ez azt is szolgálná, hogy a hallgatók jobban rá tudjanak készülni a gyakorlatokra és a vizsgaidőszakra.

Dr. Merkely Béla rektor kiemelte: a 250. jubileumi év eddigi rendezvényein a hallgatók nagyon komoly aktivitással vettek részt. A szeptember 4-7. közötti Nyári Egyetemen – amely kreditpontot is ért – naponta közel 1800 hallgató volt jelen, emellett a Semmelweis Egészség Napok prevenciós lakossági rendezvénysorozat első alkalmán is sokan vállaltak öntevékeny módon pluszfeladatot. Éppen ezért a rektor úgy döntött: 2019. október 23-27. között őszi szünet lesz a Semmelweis Egyetemen, így ötnapos hosszú hétvége várja a hallgatókat minden karon és évfolyamon az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan. Az őszi szünet vonatkozik az angol és német nyelvi programban tanuló hallgatókra is. A jubileumi programok miatt mindez nem jelenti a kurrikulum rövidítését – hangsúlyozta a rektor.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.