Június óta vezeti a Pénzügyi Igazgatóságot Reif Lászlóné Katalin, aki többéves egészségbiztosítási vezetői munkatapasztalattal érkezett a Semmelweis Egyetemre. A vele készült interjúban az egészségbiztosítás, a finanszírozás iránti elkötelezettségéről, valamint szakmai elhivatottságáról is beszélt.

Reif Lászlóné Katalin mindig is pénzügyi-számviteli területen dolgozott, rövid ideig egy vállalkozásnál, majd a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK, korábban OEP), ahol elkötelezte magát az egészségbiztosítás iránt. Az egészségbiztosítási pénztárnál főkönyvi könyvelő csoportvezető volt Győr-Moson-Sopron megyében, majd gazdasági vezető lett a megyei kirendeltségnél, ezt követően egészségügyi finanszírozással is foglalkozott. 2011-től a kormányhivatalok integrációját követően gazdasági vezetőként (főosztályvezető) dolgozott 6 évig, végül visszatért – az igazi szakmájához – az egészségbiztosítási pénztárhoz főosztályvezető-helyettesként. Innen nyújtotta be pályázatát a Semmelweis Egyetem Gazdasági Igazgatóságára.

Az egyetemi közeg kapcsán elmondta, hogy bár egészségügyi területen komoly pénzügyi szakmai tapasztalattal rendelkezik, de kifejezetten örül, hogy az oktatás és a kutatás finanszírozásával ezen a munkahelyen mélyebben foglalkozhat, mert abban hisz, hogy az embernek élete végéig tanulnia kell.

Olyannyira, hogy egyik hobbija is a tanulás; szabadidejében is szívesen forgat szakkönyveket és jár különböző pénzügyi témájú tanfolyamokra. „Közgazdasági szakközépiskolába jártam, ahol olyan tanáraim voltak, akik megszerettették velem ezt a világot, illetve pályafutásom alatt olyan emberekkel találkoztam, akik hivatásként élték meg a pénzügyi-számviteli munkát, így magam is hivatásként tekintek erre a területre” – vallotta Reif Lászlóné.

„Az egészségbiztosítás, egészségügy olyan szociális háló, ami megragadja az embert, és aki megismeri, hosszú távon kötődik hozzá” – vélekedett az igazgató, aki kifejezetten fontosnak tartja a szigorú szabályozást és a szabálykövetést. Hozzátette, hogy a Semmelweis Egyetemnek nagyon alaposan kidolgozott és jó szabályzatai vannak, ezek betartásával és betartatásával szerinte az egészségügyi szakmai munka is erősíthető. Mint elmondta, épp az egészségügyi terület iránti elkötelezettsége miatt nagy vágya volt, hogy a tudását olyan helyen kamatoztassa, ahol minden ehhez kapcsolódó tevékenység együtt van – ez pedig az egyetemi közeg. Az egészségügy azért is „szerelem”, mert lehetőséget jelent segíteni az embereken, ami szociálisan érzékeny személyiségként mindig is fontos volt számára. Mint kifejtette, az egészségbiztosítási rendszeren keresztül sokkal magasabb életszínvonalat lehet biztosítani azoknak, akik erre rászorulnak.

A Pénzügyi Igazgatóság két osztályán mintegy 60-an dolgoznak, a feladataik közé tartozik például a pénzügyi és számviteli folyamatok, a beszámoltatás, pénzügyek kezelése, utalások, pénzforgalom megteremtése. Reif Lászlóné Katalin elmondta, hogy már az első hetekben sikerült jó kapcsolatot kialakítani a munkatársakkal, akiknek nyitott a javaslataira. Vezetői elődje, a jelenlegi gazdasági főigazgató, Baumgartnerné Holló Irén által elindított magas színvonalú működés fenntartása, folytatása és – közös munkával – annak minőségi fejlesztése egyben inspirációt is jelent számára – fogalmazott.

„Különös megtiszteltetés számomra, hogy pont a 250. jubileumi évben lettem az egyetem munkatársa” – mondta az igazgató, akinek nagy álma volt olyan helyen dolgozni, ahol lehetősége van a tudásához, képzettségéhez és szeretett szakmájához megfelelő munkakört betölteni. „Felemelő érzés volt számomra ide belépni, és bízom benne, hogy munkámmal, és elhivatottságommal segíteni tudom majd az egyetem tevékenységét” – tette hozzá.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.