a Semmelweis Egyetem
16 nap
-2 óra
52 perc
48 mp

A Központi Igazgatási Épület (KIÉ) lépcsőháza fogta meg leginkább Dr. Szász Károly kancellárt, amikor évekkel ezelőtt legelőször a Semmelweis Egyetemen járt. Mint mondta, az impozáns épület kényelmes lépcsőin felsétálva, a falon az egyetem egykori rektorainak portréfestményeit nézve a múlt és hagyományok tisztelete érződik az épületben. Véleménye szerint a mindennapokban is fontos ezeknek a hagyományoknak a megtartása, az elődök munkájának megbecsülése, de annak a keresése is, hogyan lehet mindezt az adott kor kihívásaihoz igazítani. „A múltunkat meg kell őrizni, és kiegészíteni azzal, ami új és előre visz bennünket” – vélekedett a kancellár.


Elmondása szerint igyekezett az első pillanattól kezdve az egyetem értékeit megismerve, azokat megtartva biztosítani a működési feltételeket. Szereti az itteni munkájában, hogy minden állandó változásban van. Dr. Szász Károlyt először 2014-ben, majd 2017-ben nevezte ki a fenntartó a Semmelweis Egyetem kancellári feladatainak ellátására. Korábban összesen közel hét évig volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, valamint hitelintézetek vezetői pozícióiban is tevékenykedett. Eddigi pályája során a Semmelweis Egyetem a legszélesebb tevékenységi területen működő intézmény, amit vezetett. Hangsúlyozta, hogy mindennapi munkájában óriási jelentősége van a csapatmunkának, és kiemelte: az eddig elért eredményeket annak köszönheti, hogy sikerült olyan emberekkel körülvennie magát, akik a saját területükön kiemelkedően magas színvonalú munkát végeznek.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.