„A város közepén ez egy igazi ékszerdoboz” – mondja Barabás Zsófia, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika leginkább egy kis erdőhöz hasonlító kertjében. Ez számomra a nyugalom szigete, amikor csak tehetem, kijövök ide kicsit töltődni; van, hogy a telefonokat is itt intézem – meséli a rektor személyi titkára, aki amint beköszönt a jó idő, a kerten át közlekedik az épületek között. A növényekkel befuttatott „boldogságkapu” és a kis tó teszik még hangulatosabbá a kertet – fűzi hozzá.

Galéria

5kép

A másik hely, ami a szívéhez közel áll, az oktatási titkárság, ahol pályafutását kezdte tíz évvel ezelőtt. „Itt ültem az ablak mellett, ahonnan mindent be lehet látni, gyönyörű a kilátás; figyeltem, hogy ki, mit csinál, innen mindenről lehetett tudni” – idézte fel a kezdeti éveket. A másik, ami miatt kedves emlékek fűzik ehhez a szobához – ahol közel három évet töltött –  hogy egyfajta közösségi térként is funkcionált, ahol összegyűltek a kollégák, mindenkivel lehetett beszélgetni – emlékszik vissza. Mint hozzáteszi, a klinika közössége nagyon nyitott és befogadó, olyan, akár egy nagy család, őt is hamar a bizalmukba fogadták, ami a mai napig így van.

Barabás Zsófiának tíz éve munkahelye az egyetem, szerencsésnek érzi magát, hogy itt dolgozhat. A rektor személyi titkárnőjeként jó érzés számára, hogy hozzá tud járulni az egyetem működésének gördülékenyebbé tételéhez. „Az, hogy egy 250 éves egyetem vezetője mellett asszisztálhatok, óriási nagy élmény számomra; büszkeséggel tölt el, hogy a rektor mellett dolgozhatok” – mondja. A rektori beiktatás kapcsán lehetősége nyílt több klinikát is közelebbről megismerni, de számára még mindig a városmajori klinika a legszebb. „Tetszik, hogy itt a múlt és a jövő összekapcsolódik” – fogalmaz, hozzátéve: örül, hogy részese lehet ennek, és ha csak kis mértékben is, de munkájával hozzá tud tenni valamit az egyetem fejlődéséhez.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.