Több mint száz résztvevő regisztrált arra az Elméleti Orvostudományi Központban (EOK) rendezett kétnapos nyári kurzusra, melyen a neuromuszkuláris (ideg- és izomrendszeri) betegségek legújabb diagnosztikai és kezelési eljárásai álltak középpontban. Az „NMD Summer Course” tudományos szimpóziumot dr. Bánhidy Ferenc, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese nyitotta meg.

A kurzus résztvevőit az egyik főszervező, dr. Molnár Mária Judit egyetemi tanár, a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója köszöntötte. Ez a nemzetközi esemény, amelyet a Semmelweis Egyetem és az Európai Neurológiai Akadémia (European Academy of Neurology, EAN) közösen szervezett, alapvető információkat fog megosztani a neuromuszkuláris betegségekkel kapcsolatban, valamint bemutatja a legújabb diagnosztikai és terápiás eljárásokat is – mondta dr. Molnár Mária Judit, aki egyben az EAN izomrendszeri betegségekkel foglalkozó tudományos paneljának társelnöke.

Rövid köszöntőjében dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes üdvözölte a résztvevőket a házigazda Semmelweis Egyetem nevében. „Öröm és tisztelet számomra, hogy egyetemünk vendégül láthatja az esemény résztvevőit. Úgy gondolom, ez a nyári kurzus hozzájárul majd ahhoz, hogy mindenki bővíteni tudja az ismereteit az emberi test ideg- és izomrendszerével kapcsolatban” – jelentette ki. A rektorhelyettes azt javasolta a jelen lévőknek, hogy legyenek aktív résztvevői a szimpóziumnak és törekedjenek arra, hogy motivált tudóssokká váljanak.

Dr. Antonio Toscano, az EAN izomrendszeri betegségekkel foglalkozó tudományos paneljának társelnöke, az olaszországi Messinai Egyetem neurológus professzora arról beszélt, hogy a rendezvény milyen fontos szerepet tölt be az EAN célkitűzéseinek elérésében. Az EAN egyik fő küldetése az, hogy növelje a neurológiai betegségekkel kapcsolatos tudást és ismertséget, ebben nagyon fontos szerepe van ennek a rendezvények – mondta. Hozzátette, hogy ez egy nehéz terület, mivel a legtöbb neuromuszkuláris betegség ritka betegség, ezért különösen nehéz mindegyikkel tisztában lenni. A mostani esemény jó lehetőség a szakdolgozók közötti ismeretterjesztésre, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy minél korábban diagnosztizálni tudják a betegeket és a szükséges terápiát elkezdjék alkalmazni, jelentette ki dr. Antonio Toscano.

A konferencia megnyitóján felszólalt még röviden dr. Peter Van den Bergh is, az EAN neuropátiai tudományos paneljének a társelnöke, a brüsszeli Université Catholique de Louvain neurológus professzora. Remélem, ez a rendezvény segít abban, hogy tovább ösztönözze és fejlessze a neurológiás betegségekkel foglalkozó területet Magyarországon – mondta a szimpózium résztvevőinek.

Galéria

9kép

Az NMD Summer Course küldetése az, hogy alapvető képzési kompetencia szabványokat fogalmazzon meg a neuromuszkuláris betegségekkel rendelkező betegek felmérése és kezelése tekintetében, valamint hogy javítsa az ilyen ritka betegségekkel rendelkező páciensek koordinálását és kezelését.

A budapesti nyári kurzusra összesen 109-en regisztráltak, beleértve a továbbképzésre jelentkező orvosokat, a szakma nemzetközileg elismert szereplőit, kutatókat és más olyan egészségügyi szakdolgozót, aki érdeklődik a terület iránt. A kétnapos program során a résztvevők 12 előadót hallgathattak meg, többek között Lettországból, Olaszországból, Németországból, Belgiumból és Hollandiából. A Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja és orvosok részére akkreditálta a NMD Summer Course rendezvényt, melyen 30 „szabadon választható” típusú továbbképzési pontot szerezhettek.

Deme Tamás
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.