Kilencedik alkalommal hirdeti meg az „Év Gyógyszerésze pályázatát a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara, melyben olyan gyógyszerészt díjaznak, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban, valamint a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A verseny nyílt, részt vehet rajta miden Magyarországon működő gyógyszerész, ide kattintva lehet szavazni május 30-ig. A pályázat keretében a Kedvenc Patikát is keresik, erre 2019. szeptember 30-ig lehet szavazni itt. 

Az „Év Gyógyszerésze” pályázat célja a díjat és kitüntető címet elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. A nyílt versenyen minden magyarországi gyógyszerész részt vehet. A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében pedig a betegek véleményt tudnak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, mellyel nem kizárólag egy gyógyszerészt hanem az egész patika munkáját minősítik – ismertették a pályázat kiírói.

Dr. Tábi Tamás, a Gyógyszerhatástani Intézet docense a pályázat kapcsán tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Magyar Gyógyszerészkamara, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Semmelweis Egyetem közös programja, hogy a betegek együttműködését, és a terápiához való hűségét támogassa, további cél az egészségérték növekedés támogatása. Hangsúlyozta, hogy nagyon büszkék a gyógyszerészekre, akik a növekvő adminisztratív leterheltség mellett is képesek a gyakorlatuk során ilyen szakmai programokat végezni. A média segíthet, hogy a betegeket tájékoztassák, hogy merjenek kérdezni gyógyszerészüktől – tette hozzá.

Az Év Gyógyszerészére alkalmasnak gondolt gyógyszerészeket a betegek, illetve a szakma tudja jelölni. Az Év Gyógyszerészének választott jelentkező a szakmai elismerésen túl idén is értékes, szakmailag is hasznos ajándékban részesül, a díjátadásokra a Gyógyszerészek XXIX. Országos Kongresszusán kerül sor.

Bódi Bernadett
Forrás és fotó: evgyogyszeresze.hu
Kiemelt kép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.