Dr. Palkovits Miklós először gimnazistaként járt az egyetemmel egyidős Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben, azon belül is az Anatómiai Múzeumban, ami óriási hatással volt rá, és többször visszajárt ide – emlékezett vissza. Az első ember pedig, akivel találkozott, dr. Kádár Ferenc adjunktus volt, aki kalandos körülmények között, eleinte ún. pengős altisztként került az intézetbe. „Gyere kicsim, hogyha érdekel” – idézte fel „Kádár Feri bácsi” első hozzá intézett szavait.

Galéria

6kép
Forrás: Dr. Palkovits Miklós

Dr. Kiss Ferenc professzor, az intézet akkori igazgatója és Kádár Ferenc 1934-ben Párizsban találkoztak egy jótékonysági rendezvényen, ekkor hívta haza a professzor a munkanélküli Kádár Ferencet a pesti anatómiai intézetbe dolgozni. Mint minden altiszt (így hívták régen a boncmestereket), munkája mellett ő is csontvázakat, koponyákat preparált – mesélte dr. Palkovits Miklós. Kádár Ferenc ugyanakkor rendkívüli alapossággal megtanult speciális ún. korróziós preparátumokat (a szív, a tüdő, a máj és a vese artériáinak és vénáinak színes feltöltését) is készíteni. Ezek, a modern CT-felvételek finomságával vetélkedő háromdimenziós preparátumok máig megtekinthetőek az Anatómiai Múzeum tárgyai között. Kiss Ferenc professzor biztatásával és támogatásával Kádár Ferenc végül megszerezte az orvosi diplomát, és később adjunktusként dolgozott az intézetben.

Dr. Palkovits Miklós 1952-ben kezdett el az egyetemen tanulni, és 1958 óta dolgozik itt úgy, hogy közben három évtizeden át (2006-ig), minden év felét az Egyesült Államokban, másik felét Magyarországon töltötte. A Széchenyi-díjas, kétszer is Nobel-díjra jelölt Palkovits professzor irodája Kádár Ferenc egykori szobája és preparáló helyisége. Ezért választotta a kedvenc egyetemi helyeként az Anatómiai Múzeumot, valamint számára kedves, visszatérő emlékként Kádár Feri bácsit és vele a régi anatómiai intézet hangulatát.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.