Hetedik alkalommal rendezték meg a Kiemelt ÁOK Kutatócsoportok Fórumát, ahol 17 egyetemi kutató ismertette rövid prezentációval aktuális tudományos munkáját, jelenleg futó projektjének célját. A Kutatói Szalon keretében megrendezett esemény ezúttal az endokrinológia és diabetológia témakörét járta körbe.

A programot dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg, aki hangsúlyozta: az egyetem tudományos potenciálját az elméleti és a klinikus kutatók közötti együttműködés fokozásával és a transzlációs kutatások erősítésével lehet fokozni. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény hatására új kollaborációk születnek.

Dr. Hunyady László, az ÁOK dékánja felidézte a korábban megfogalmazott nyolc kari fejlesztési projektet, melynek fontos része az innováció és a klinikai kutatás fejlesztése is. Kiemelte: a tudományos teljesítmény növelése mellett az adatszolgáltatás javítása is fontos feladat, illetve a klinikai kutatás és az elméleti intézetekben folyó alapkutatás közti szinergiák kihasználása is kiemelt szerepet kap.

Galéria

5kép

Dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, a fórum főszervezője felidézte, az első fórum az onkológiával foglalkozott, azt az idegtudományok, majd a kardiológia, aztán a hematológia, az immunológiai betegségek, legutoljára pedig a gasztroenterológiai kórképek követték. Elmondta, a következő fórum tervezett témája az idegtudományokhoz visszakanyarodva a magatartástudomány, pszichológia, pszichiátria lesz.

A prezentációk előtt dr. Balogh András igazgató bemutatta az Innovációs Igazgatóságot, valamint az egyetemi kutatóknak szóló új, díjmentes publikációs szolgáltatások mellett a szabadalmaztathatósági előszűrési lehetőségekről is szólt.

Ezt követően az egyetem 17, endokrinológia és diabetológia témában tevékenykedő kutatócsoportja mutatta be munkáját rövid prezentációval, amelyek elérhetőek az ÁOK honlapján, az egyetemi belső hálózatból.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.