Az Ortopédiai Klinika Gyermekosztálya elnyerte a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom által meghirdetett Családbarát Kórházi Osztály 2019. kitüntető címet, amit a Magyar Kórházszövetség Kongresszusán adtak át április 12-én Egerben.

Dr. Szőke György, a klinika igazgatója elmondta, a címre tavaly nyújtották be a pályázatot, melynek két része volt: az egyik a kórházi osztályt mint gyógyító- szolgáltatót, a másik pedig munkahelyként a család- és emberbarát működést vizsgálta.

Az igazgató hangsúlyozta, az intézmény hosszú évek óta sokat tesz azért, hogy a betegek minél családiasabb környezetben gyógyulhassanak, az elmúlt időszakban is több olyan intézkedést vezettek be, ami alapján megkapták a családbarát minősítést. Az egyik legfontosabb, hogy biztosították a szülő vagy nagyszülő számára, hogy ne csak napközben, de éjszaka is együtt maradhasson gyermekével. Amennyiben a kórteremben éppen volt szabad ágy, ezt eddig is térítésmentesen felajánlották a hozzátartozó számára; a most beszerzett nyitható, kényelmes, jó minőségű ágyakkal azonban minden esetben megoldott a nyugodt éjszakai pihenés. Dr. Szőke György elmondta: a gyerekek számára nagy traumát jelent az otthoni, biztonságos környezetből való kiszakadás, ráadásul a klinikán sok csont-és lágyrésztumoros, illetve mozgásszervi betegséggel küzdő gyermeket is ellátnak, akiknél a szülői jelenlét kiemelten fontos. „Nálunk a hozzátartozók egészen a műtőig kísérhetik a beteget, arra is lehetőséget biztosítunk, hogy azt követően – az előírásokat szigorúan betartva, megfelelően beöltözve – a szülővel ébredhessen a gyermek. A biztonságos közeg, az ismert személy jelenléte ilyenkor nagy segítség”– fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy erre nem sok helyen van példa.

Galéria

6kép

Törekedtek arra is, hogy a lehetőségekhez mérten minél otthonosabb légkört teremtsenek, ezért amellett, hogy az osztály falait ismert mesefigurák díszítik, kialakítottak egy játszósarkot is, ahol minden korosztály megtalálja a számára megfelelő játékot a könyvektől a társasjátékon át egészen az elektronikai eszközökig. Szintén a bent fekvő betegek kényelmét szolgálja a tévékészülék és DVD-lejátszó, ami minden kórteremben megtalálható. Az igazgató érdekességként említette, hogy náluk a kis betegeket egy játékautó szállítja fel a műtőbe, hiszen nem mindegy, hogyan érkeznek meg ide a gyerekek.

Dr. Szőke György rámutatott: a kórházi benntartózkodás ideje alatt gyakori, hogy a gyerekek hosszabb időre kiesnek az iskolából, lemaradnak a tanulásban. A pedagógiai szolgálat jóvoltából az osztályon az elsők között vezették be a felzárkóztatást segítő programot, mely keretében már nemcsak az általános iskolai, de a középiskolai képzés is biztosított a bent fekvő gyermekek számára. Naponta jönnek hozzájuk pedagógusok, akik együtt tanulnak velük. Emellett pszichológiai konzultációs szolgálat, valamint konduktor típusú neurorehabilitációs szakember is elérhető a klinikán – ami szintén ritkaságnak számít – mutatott rá az igazgató.

Ezek az intézkedések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy nagyon komplex és színvonalas ellátást tudjunk biztosítani az Ortopédiai Klinika Gyermekosztályán – fogalmazott dr. Szőke György. A klinikaigazgató külön kiemelte azoknak a munkatársainak a nevét, akik a Családbaráti Kórházi Osztály pályázati anyagának összeállításában aktívan részt vettek: dr. Kiss Sándor osztályvezető egyetemi adjunktus, Zempléni Katalin főnővér és Firnigel Brigitta osztályos munkatárs.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.