Nemcsics Ákos festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Semmelweis Szalonban. A megnyitón dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes kiemelte: Nemcsics Ákos munkáinál a művészet és a tudomány kölcsönösen inspirálják egymást. A művész beszélgetőpartnere, dr. Kárpáti Andrea egyetemi tanár hangsúlyozta: ezen a kiállításon egy tudós festő hív meg minket egy humanizált mérnöki világba.

Dr. Szabó Attila megnyitó beszédében hangsúlyozta: az egyetem az elmúlt 250 évben élénk figyelmet fordított a klasszikus orvos- és egészségtudományi képzés mellett a tudományra és a kultúrára is. A kiállító művésszel kapcsolatban elmondta: 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet nyerte el a nanovilág kutatójaként, így nemcsak a művészet de a tudomány területén is otthonosan mozog, e két terület pedig kölcsönösen inspirálja egymást – tette hozzá. Mint azt a rektorhelyettes elmondta, a művészek a teremtő erő és a megismerés határait feszegetik műveikkel, alkotásaik pedig örök életűek.

Galéria

9kép

Nemcsics Ákos már mérnöki tanulmányai alatt is foglalkozott képzőműszettel, mint mondta, előbb volt kiállítása, mint tudományos közleménye. A művészi alkotás folyamata hasonlóan működik a tudományos alkotó-felfedező munkához – szögezte le, hozzátéve, hogy a művész kezét sok más mellett a tudományos érdeklődés is vezeti. Nemcsics Ákos szerint egy művész mindig mást lát egy adott tárgyban, mint egy „közönséges” ember, de ez a gondolkodás a tudományban is megvan. A természet puszta lemásolása önmagában nem nevezhető művészetnek – vélekedett, annak esszenciáját kell tudni megragadni.

Dr. Kárpáti Andrea egyetemi tanár, az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport vezetője arról beszélt a megnyitón, hogy a művészet és a tudomány az értelem rendező tevékenysége. A képalkotás mozzanata alapvetően fontos a művészet szempontjából, de nem kevésbé döntő a tudomány számára sem, ez a két terület kölcsönösen inspirálja egymást. A művészet megközelítéséhez néha tudományos módszereket is igénybe kell venni – mondta. Nemcsics Ákos képeivel kapcsolatban kiemelte: az alkotó művei címével is arra invitálja a nézőt, hogy lépjen be a képbe, legyen része. Egy érdekes festészeti jelenséggel, a színperspektívával is erre inspirál minket. Festményein örvényeket látunk, amik a síkot kinyitják a térbe, ha ezeket követjük a szemünkkel, egyszer csak belekerülünk a képbe – vélekedett, hozzátéve, hogy ezen a kiállításon „egy tudós festő hív meg minket egy humanizált mérnöki világba”. A kiszámított szerkezetet szétfeszítő színfoltok jelzik a természet, a művészet és a tudomány rendjében mindig jelenlevő változást, a dinamikát, a fejlődés lehetőségét – fogalmazott dr. Kárpáti Andrea. 

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.