Az oktatás és a kutatás területeit egyaránt érintő, jövőbeli együttműködési lehetőségekről tárgyalt az Egészségtudományi Kar vezetősége és a japán Osaka University küldöttsége. A partnerség első lépését néhány hetes, hallgatók számára meghirdetett szakmai programok formájában képzelik el a résztvevők.

Az oszakai egyetem egészségtudományi divíziójának kutatója, dr. Norio Sakai professzor, valamint két kutatótársa a Nemzetközi Ikerkutatói Szövetség (International Society for Twin Studies, ISTS) meghívására érkeztek Budapestre, és vettek részt az Elméleti Orvostudományi Központban megrendezett nemzetközi kollaborációs workshopon. A küldöttség ezt az alkalmat használta fel arra, hogy megismerkedjenek az Egészségtudományi Karon folyó munkával, és tárgyaljanak közösen megvalósítandó projektekről.

Mint azt Norio Sakai professzor a látogatás során elmondta, az Osaka Egyetem Japán leginnovatívabb felsőoktatási intézménye, világszinten első a biológiai-biokémiai, illetve a növény- és állattudományos kutatásokat végző egyetemek rangsorában. Hozzátette, az intézmény nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi együttműködések intenzív építésére.

A megbeszélésen kiderült, hogy a japán egyetem orvosi karán belül az egészségtudományok oktatásának struktúrája eltér a Semmelweis Egyetem curriculumától, ám három tanszékük (ápolástan, orvostechnológia és radiológia) mindegyikének van magyar megfelelője.

A két intézmény az együttműködés első lépését néhány hetes szakmai programok formájában képzelik el, melyeken a hallgatók akár kölcsönösségi alapon, akár finanszírozott, illetve Erasmus ösztöndíjjal támogatott formában vennének részt. A kutatók örömmel fogadták, hogy az Egészségtudományi Karnak nagy gyakorlata van az ilyen szakmai programok lebonyolításában, hiszen több éve rendszeresen fogadnak kínai és japán hallgatókat, akik az elméleti képzés mellett az egészségügyi és szociális intézményekben a sürgősségi ápolás és más szakterületek gyakorlati működését is megismerhetik. A megbeszélés résztvevői nem zárkóztak el egy potenciális kutatási együttműködéstől sem, melynek előzménye lehet az a már folyó ikerkutatás, melyben az ETK részéről Suhajdáné dr. Urbán Veronika vesz részt.

Forrás: Egészségtudományi Kar
Fotó: Egészségtudományi Kar

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.