a Semmelweis Egyetem
16 nap
8 óra
39 perc
38 mp

Életének 92. évében, 2019. március 7-én elhunyt Dr. Halász Béla, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet professor emeritusa, egykori igazgatója, az egyetem volt oktatási rektorhelyettese, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus. Fő kutatási területe a belső elválasztású mirigyek szabályozása, és az idegrendszer e szabályozásban betöltött szerepe volt. Talán legismertebb eredménye az általa kifejlesztett, úgynevezett Halász-féle kés, amellyel sikerült az agyalapon a szabályozó és a szabályozott terület idegi kapcsolatait megszüntetnie, és ennek segítségével felderítenie a szabályozás mechanizmusát. 1971-ben kapott tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést az akkori II. Sz. Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetbe, ahol világhírű neuroendokrinológiai iskolát teremtett.

Munkásságáért Akadémiai Díjjal, Semmelweis-emlékéremmel, Széchenyi-díjjal, a Nemzetközi Endokrin Társaság Ulf von Euler-díjával, Geoffrey Harris-díjjal, Akadémiai Aranyéremmel és Bolyai-nagydíjjal tüntették ki.

2017-ben Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést vehetett át a magyar és nemzetközi neuroendokrinológia terén elért kimagasló tudományos eredményei, különösen a köztiagy-agyalapi mirigy rendszer morfológiai és endokrinológiai vonatkozásainak feltárását célzó kutatásai, valamint példaadó oktatói munkája elismeréseként.

Korábbi, 90. születésnapi köszöntéséről szóló cikkünk ide kattintva olvasható.

Forrás: MTA, Semmelweis Egyetem

Dr. Szél Ágoston Halász Béla professor emeritus emlékére írt nekrológja

A hazai anatómia és neuroendokrinológia meghatározó személyisége távozott 2019. március 7-én. Halász Bélát életének 92. évében érte utol a halál. Amikor kilenc évtizedes életút és 70 éves szakmai múlt után valakinek a pályaívét fel akarjuk rajzolni, szükségszerűen belebotlunk egy olyan ellentmondás lehetőségébe, amely a teljesítmény és a hétköznapi ismertség között feszül. Vannak olyanok, akik kiválóan értenek a közszerepléshez és a médiumokban szinte folyamatosan hallunk róluk, holott tényleges eredményeik nem kiemelkedőek. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik hatalmas eredményekkel büszkélkedhetnek, szerénységük miatt azonban inkább csak akadémiai és egyetemi körökben hallani róluk. Tanítványaként, tanszékvezetői utódjaként bátran kijelenthetem, hogy Halász Béla az utóbbi körbe tartozott.

Ha csak az általa kifejlesztett Halász-féle késre gondolunk, a világhír és a legmagasabb fokú tudományos elismertség minden fenntartás nélkül kijár neki a nemzetközi agykutatás és a neuroendokrinológia területén. Ha pedig felidézem, hogy elsőéves medikusként nem tudtunk úgy találkozni vele az intézeti folyosón vagy az Anatómiai Intézet környékén, hogy ne ő köszönt volna nekünk előre, a szerénység mintaképének számított.

Sokszor gondolkodom azon, hogy minek köszönhető egy felsőoktatási intézmény hírneve, fénye és szárnyalása. A lehetséges tényezők között elsőként mindjárt a hagyományok merülnek fel. A Semmelweis Egyetem 250 éves, ami önmagában tiszteletet parancsoló múlt! Negyed évezred! De mi járul még hozzá a sikerhez? A tradicionális orvos-, fogorvos és gyógyszerészképzés? A hazai és külföldi rangsorokban elfoglalt egyre előkelőbb helyezések? Az idegen nyelvű képzés, amely 70 országból vonzza ide a hallgatókat? A kutatóegyetemi besorolás? Valamennyi igaz, és nyilván a felsorolás még sokáig lenne folytatható, de minden eredmény hátterében lényegében egyetlen dolog áll! Ez pedig nem más, mint azoknak a tudósoknak, oktatóegyéniségeknek a tevékenysége, akik egyetemünket fémjelzik, és akikre mindannyian büszkék vagyunk.

Halász Béla 1927-ben született Kalaznó községben egy kántortanító gyermekeként. A ház körüli állatok iránti érdeklődése alapján állatorvos szeretett volna lenni, de a családban bekövetkezett haláleset miatt az orvosi pálya mellett kötött ki. Orvosi tanulmányait 1948-ban Pécsen kezdte meg, ahol már első éves korában Szentágothai János mellett kötelezte el magát és az ismeretlen megismerése, vagyis a kutatómunka felé orientálódott. Amikor 1954-ben megkapta diplomáját, válaszút elé került, hogy az elméleti orvostudományt vagy a klinikumot válassza. Mentora hatására gyorsan az előbbi mellett döntött, és az Anatómiai Intézetben kezdte meg oktató- és kutatómunkáját. A kutatás sikeressége kétségtelenül a Szentágothai-iskola öröksége volt. Valamennyi Szentágothai-tanítvány szédületes karriert futott be. Elgondolkozhatunk azon, hogy ez a mester jó szemének, vagy a tanítvány zsenialitásának köszönhető. Valószínűleg mindkettőnek.

Az idegrendszer kutatásának hamar egy igen izgalmas, és korábban kevéssé ismert területe felé fordult, a belső elválasztású mirigyek működését és azok idegrendszerrel való kapcsolatát kezdte el tanulmányozni. Elsősorban a hipofízis és az agyalapi mirigy kapcsolatára koncentrált, és nem meglepő, hogy néhány évvel kutatói pályafutása megkezdése után, a 60-as években megalkotta a Halász-féle kést, amellyel az endokrin rendszer idegi kapcsolatainak tanulmányozásához hozott létre egy tökéletes módszert. 1965-ben már ezen korszakos tudományos sikere révén folytathatta munkáját Ford-ösztöndíjasként. Hazatérése után még évekig dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, de 1971-ben elfogadta Szentágothai János felkérését, és sikeresen megpályázta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Anatómiai Intézetének igazgatói tisztét. Egyetemi tanári kinevezését már egyetemünkön kapta meg. Karrierje innen gyorsan ívelt felfelé. 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 6 évvel később rendes tagja. 1985-ben átvehette az Orvosi Tudományok Osztálya elnöki tisztségét. Két cikluson keresztül (1990-1996) az MTA alelnöke. Emellett több éven át az Akadémiai Kutatóhelyek Hálózati Tanácsa, az Arany János Közalapítvány, illetve a Bolyai János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 1988-ban az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, illetve a londoni Európai Akadémia (Academia Europaea), 1997-ben a Belga Királyi Orvosi Akadémia is felvette tagjai sorába. Számos jelentős tisztséget töltött be tudományos egyesületeknél, többek között 1975–1980-ban a Nemzetközi Endokrinológiai Társaság alelnöke, 1987–1993-ban az Európai Endokrin Társaságok Szövetsége végrehajtó bizottságának alelnöke, 1982 és 1990 között a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnöke volt. 1992–2000-ben a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjaként is tevékenykedett.

Fontosabb kitüntetései: Akadémiai Díj (1963), Ulf von Euler-díj (1976), Munka Érdemrend arany fokozata (1981), Semmelweis-emlékérem (1985), Széchenyi-díj (1990, A belső elválasztású mirigyműködés szabályozásának kutatása terén elért nemzetközileg kiemelkedő eredményeiért és több évtizedes igen értékes oktató-nevelő munkájáért), Akadémiai aranyérem (1994), Szabó György-díj (1998, Hemingway Alapítvány), Pázmány Péter felsőoktatási díj (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003), Akadémiai Aranyérem (2004), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (2004, OTKA), Genersich Antal-díj (2007), Szent-Györgyi Albert-díj (2008), a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2017), Bolyai Nagydíj (2017). Utóbbi két díjat 90. születésnapja alkalmából vehette át.

Oktatóként és kutatóként a neuroendokrinológia és az anatómia tudományágában alkotott maradandót.

Az anatómia az orvosképzésben mindig is a legnehezebb tantárgyak közé tartozott, mivel az összes orvosi egyetemi diszciplínának, sőt, magának az orvoslásnak is az alapját képezi. Halász Béla zseniális előadó és szigorú, de emberséges vizsgáztató volt. Jelen sorok írójának talán a legemlékezetesebb élménye az agytörzsről tartott híres előadássorozata volt. Öt előadáson keresztül hallgathattuk a rendkívül nehéz stúdium részleteit. Mindegyiknek a gerincét egy grandiózus, az egész táblát kitöltő metszeti rajz elkészítése volt. Az elektronikus prezentációs módszerek előtt egy doboz kréta volt az előadó minden technikai eszköze. Halász professzor ezzel az eszközzel és persze fantasztikus tudásával hozta közel hozzánk az összes agytörzsi mag és pálya helyzetét, kapcsolatát és topográfiáját. Az öt előadásról szóló jegyzeteimből tanultam meg az anatómiát, és ma is ezeknek a rajzoknak, helyesebben ezen rajzok előadáson készített szerény minőségű másolatai alapján tanítom magam is az agytörzset.

Amikor a virtuóz szót használom Halász Béla tantermi előadási ábráinak jellemzésére, akkor nem a Szentágothai Jánosra jellemző szórakoztató és izgalmas stílusra gondolok, hanem arra, hogy aki ott volt és figyelt az előadásokon, az akár aznap vagy másnap könnyűszerrel megérthette, sőt meg is jegyezhette az anatómia akár legbonyolultabb témáját is. A mai napig úgy érzem, hogy egyetemi előadásélményeim legemlékezetesebbjei voltak Halász Béla higgadt, tömör, tárgyszerű, végtelenül didaktikus, de sohasem harsány tantermi performanszai.

Halász professzornál nem volt könnyű vizsgázni, de a legfelkészületlenebb hallgatókkal szemben is mindig rendkívül türelmes és előzékeny tudott maradni. Vizsgáztatói ars poeticája volt az, hogy a vizsgára szánt idő nem az oktatónak szükséges a hallgatói tudás felméréséhez, hiszen az néhány percen belül megállapítható, hanem sokkal inkább a hallgatónak van szüksége arra, hogy szembesüljön saját tudásával vagy tudatlanságával, és megértse, felfogja a kapott érdemjegy reális voltát.

1995-ben Halász professzor úr egy tanulmányi értekezleten drámai bejelentést tett. Elmondta, hogy törvénymódosítás eredményeképpen a hivatalban lévő tanszékvezetők csak 65 éves korukig tölthetik be vezető pozíciójukat, és ennek következtében le kell mondania intézetigazgatói posztjáról, amelyre hamarosan pályázatot írnak majd ki. A döbbent csendben megértettük, hogy Halász professzor úr (és az intézet) ezzel egy közel negyedszázados igazgatói pályafutásnak ért a végére. Ezután kutatóként továbbra is aktív maradt, de oktatói tevékenységét már csak néhány idegen nyelvű elődásra korlátozta, és a vizsgáztatásban sem vett részt többé. Nyolcvanas évei idején először az angol, majd a német előadásoknak is búcsút mondott, és így a tanszék előadói teljesítménye lényegesen veszített erejéből.

Szerénysége ellenére Halász Béla a Semmelweis Egyetem egyik leghatásosabb egyénisége volt. Teljes életet élt, vagyis kutatóként, oktatóként és vezetőként is a legsikeresebbek közé tartozott. Tanítványaként, méltatlan követőjeként most Tatiosz „Igazgyöngyök” című gondolataival búcsúzom tőle: „Az igaz ember hű önmagához, hogy az lehessen a többiekhez is. Amikor ezt a szót emlegetik: hűség – legtöbbször állhatatosságra, kitartásra, megbízhatóságra gondolnak. Pedig a hűség sokkal több ezeknél: az ember önmagához való hűsége a hűség. Hűség az úthoz, a feladathoz, a felismeréshez – hűség a hűséghez. A hűséget sem kényszer, sem jutalom nem teremtheti meg; olyan tudás, amelyről a szép életet élt ember tudhat igazán – a hűség együtt növekszik az emberrel. Egyszerű a jelentése: légy az, aki vagy – nem több, de nem is kevesebb. Égethet, ölhet, szabdalhat bármi – önmagadat akkor se hagyd el! Tedd a hűséget legszentebb javaddá.”

Kedves mesterem, Halász Béla Professzor Úr, Isten Veled, nyugodj békében!

Szél Ágoston

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.