Február 13-tól egy hónapon keresztül a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára ad otthont a Magyar Reumatológusok Egyesületének 90 éves fennállása alkalmából létrehozott történeti kiállításnak. A szervezők a vándorkiállítást szeretnék elvinni mind a négy magyarországi orvosegyetemre, az első helyszín a Semmelweis Egyetem.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes hangsúlyozta: a múlt ismerete nélkül nagyon nehéz jövőt építeni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a magyar reumatológia sikeréhez, örömét fejezte ki, hogy egy ilyen neves és nagy múltra visszatekintő társaság itt a Központi Könyvtárban mutatja be 90 évre visszatekintő történetét. A rektorhelyettes úgy fogalmazott: a biztos és nagyszerű eredményeket felmutató múlt megalapozta, hogy a magyar orvoslás és ezen belül a reumatológia szép sikereket érjen el a jövőben is. Dr. Szabó Attila beszédében szólt még a gyógyvizek kiemelten fontos szerepéről is, ami a kiállításon szintén központi szerepet kapott.  

Galéria

11kép

Szluka Péter, a Központi Könyvtár igazgatója hangsúlyozta, hogy a könyvtár ugyan 24 órában nyitva van, de a kiállított könyvek és műszerek védelme érdekében a tárlat csak munkaidőben hétfőtől-csütörtökig 8:00-16:00 óra, valamint péntekenként 8:00-14:00 óra között látogatható egészen március 11-ig. Reményét fejezte ki, hogy sok diák is ellátogat és végig járja majd a kiállítást.

Dr. Bálint Péter, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet osztályvezető főorvosa, a tárlat egyik szervezője szólt róla, hogy a vándorkiállítással szeretnének ellátogatni a magyarországi orvosegyetemekre. A következő állomás Pécs lesz, majd Szeged, végül Debrecen – ismertette. Rámutatott: a reumatológusok közt sokan vannak, akik szeretik a történelmet, érdeklődnek a múltjuk iránt, és gyűjtik is az ezekhez kapcsolódó relikviákat. Kiemelte az adományozókat, akik kölcsönadták a tárlat anyagául szolgáló tárgyaikat, nélkülük ugyanis ez a kiállítás nem jöhetett volna létre – hangsúlyozta. Beszédében visszaemlékezett a 90 éve alakult Magyar Reumatológusok Egyesületének alapító tagjaira, első vezetőire, majd köszönetet mondott dr. Gömör Béla reumatológusnak, édesapjának, dr. Bálint Géza főorvosnak, valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológusának, dr. Szabó Katalinnak a kiállítás összeállításában való közreműködésükért.

A látogatók tíz poszteren ismerhetik meg az egyesület történetét, jeles személyiségeit, a gyógyvizek jelentőségét különböző fürdőhelyek bemutatásával. A tárlókban pedig az orvosi eszközökön, képeken és reumatológiai tárgyú könyveken kívül helyet kaptak emlékérmek valamint egy karikatúra is. Fontos momentuma a reumatológia történetének az az 1997-es bélyeg, amit a Magyar Posta adott ki a Reumatológia éve alkalmából – ez szintén megtekinthető a tárlaton.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.