Ifj. Durkó Zsolt alkotásaiból nyílt kiállítás a Semmelweis Szalonban. Dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes köszöntőjében utalva a kiállítás címére kiemelte: az egyetem alapításának 250 éves évfordulója kezdődik ez év szeptemberétől, ami egyszerre szól az egykorról és a máról, de szól a jövőről is. A művésszel Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas művészetkritikus beszélgetett.

Ifj. Durkó Zsolt festőművész a Képzőművészeti Főiskola festő szakát Gerzson Pál tanítványaként végezte el, 1989-ben diplomázott. Bár családjában a zenei környezet is meghatározóan jelen volt, már viszonylag korán megszületett benne az elhatározás arra, hogy festőművész legyen – emlékezik vissza.

Mint mondja, már a 90-es évek közepétől egy sajátos festészeti programot valósít meg, amelyben a festészet és a fotográfia eszköztárát közelíti egymáshoz, hogy olyan új, korszerű formanyelv születhessen, amely tükrözi a jelenkor élményeit. Ez kihívást jelent minden alkotó művész számára, hiszen az adott kornak megvan a jellemző látványvilága, amit a művész az érzékletes megjelenítés szolgálatában, sajátos módon építhet be alkotásaiba – tette hozzá.

Galéria

7kép

A fénynek bizonyos megelevenítő szerepe van; a különböző felületek, struktúrák másképpen viselkednek eltérő fényviszonyok mellett. A különböző színárnyalatokat hangsúlyozó áttetsző hordozó rétegeket egymásra helyezve olyan tónus átmenetekhez, színekhez és vonalminőségekhez juthatunk el, amelyeket más módon, hagyományos eljárásokkal nem lehet leképezni – hangsúlyozta a művész, akinek sajátos egyediségét ez a különleges eljárás adja.

A kezdetben leginkább absztrakt, illetve zenei témájú képek után, ebbe a fény-térbe szövi motívumait és – nem egyszer történeti ábrázoló igénnyel választott – figuratív témáit.

„Munkámat zarándoklatnak tekintem a titokzatos ős közép, a hiteles és igaz művészi előadásmód nehezen mérhető, de megtapasztalható, átélhető és művelhető tartományai felé vezető úton. Ahogyan általánosságban, úgy a művészetben is az emberséges irányt elődök, példák adhatják. Mennyi mindent létrehoztak már! Ennek tisztelete kötelező. Jámbor alázattal célunk az lehet, hogy tegyünk hozzá olyan értéket, ami a jelen kornak is igaz tükröt tart” – vallja.

Szakolczay Lajos művészetkritikus szavai szerint Ifj. Durkó Zsolt művészete különös fényszínházként közvetít érzelmi tartalmakat a néző felé. A kiállítás megnyitóján Lakatos József Péter versmondó művész előadását tekinthették meg a megjelentek.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.