Nőtt 2018-ban a szervátültetések száma Magyarországon. A tavalyi 505 transzplantációból 327-et a Semmelweis Egyetemen végeztek, amely minden eddiginél magasabb szám. Az egyetem európai szinten, az Eurotransplant tagállamai között is az elsők között van: a szívátültetések tekintetében a második, a vese- és májtranszplantációk számát tekintve pedig a negyedik, illetve az ötödik helyen áll.

Több mint 10 százalékkal nőtt a tavalyi évben a szervátültetések száma Magyarországon – jelentette be sajtótájékoztatón dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. A 2018-ban végrehajtott 505 szervátültetés 22,6 százaléka külföldről érkező szervek segítségével történt, tehát a 2013-as Eurotransplant csatlakozással megvalósult nemzetközi együttműködés valóban aktívan működik és életeket jelent – tette hozzá. A 335 veseátültetés közül 290 elhunyt donorból és 45 élődonorból származó szerv segítségével történt, mindkét esetben több mint 10 százalékos a növekedés a 2017-es évhez képest. A legtöbb, 164 veseátültetést (köztük 30 esetben élő donorból) tavaly is a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikája végezte. Országos szinten 80 májátültetés történt, ami több mint nyolc százalékos emelkedés. A két hazai szívtranszplantációs központban 62 szívátültetést végeztek összesen, ebből 57 az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján történt. A magyarországi szívtranszplantációs program indulása óta a tavalyi esetszám rekordnak számít. Az államtitkár elmondta azt is, hogy 23 tüdőátültetés valósult meg az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikáján, ami szintén a legmagasabb szám a 2015 végén indult hazai programban.

Az államtitkár szerint kiemelten fontos társadalmi szinten erősíteni a szervátültetésekkel kapcsolatos támogató kultúrát, ami jelzi az emberek számára, hogy a szervfelajánlás pozitív dolog és életet menthet.

A tavalyi 505 szervátültetésből 327-et a Semmelweis Egyetemen végeztek – mondta el a sajtótájékoztatón dr. Merkely Béla rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, hozzátéve, hogy kiemelkedő ezen belül is a vese-, máj- és szívtranszplantációk száma. A szervátültetés a legmagasabb progresszivitási szintű ellátás, a betegek kiválasztásával, majd felkészítésével indul a folyamat, a rendkívül komplex beavatkozást követően pedig az utógondozás, illetve utánkövetés kezdődik. A Semmelweis Egyetem klinikáin 3500-nál is több transzplantálttal tartják a kapcsolatot az egyetem munkatársai – emelte ki a rektor. Az utánkövetés élethosszig tart, és rendszeres havi orvos-beteg találkozókat foglal magában, amely megnöveli a betegek egészségesen eltöltött éveinek számát, az élethosszt és segít az esetlegesen kialakuló társbetegségek vagy szövődmények gyors felismerésében.

A rektor kitért arra is, hogy a nyolc országot és 79 aktív transzplantációs centrumot tömörítő Eurotransplanton belül a Semmelweis Egyetem a második helyen áll a szívátültetések számában, míg a vese- és a májátültetések tekintetében a 4., illetve az 5. A Semmelweis Egyetem alapításának 250 éves jubileumi évében azt tűzte ki célul a betegek érdekében, hogy a következő öt évben minden szervtranszplantáció vonatkozásában a dobogón végezzen, és lehetőség szerint szívtranszplantációban Európa élén. (A Semmelweis Egyetem témában kiadott sajtóközleménye ide kattintva olvasható.)

A sajtótájékoztatónak az EUDONORGAN pályázat magyarországi rendezvénye adott helyet. Dr. Melania Istrate, a projekt koordinátora elmondta: az Európai Unió által finanszírozott pályázat célja, hogy képzés biztosítson a szervdonációval kapcsolatban, és növelje a társadalmi tudatosságot. A magyarországi konferencia egy a hat közül, amit különböző európai országokban rendeznek.

Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója kiemelte: átültethető szerveink halálunk utáni adományozásáról életünkben van lehetőségünk döntést hozni, amit fontos megosztani a családtagjainkkal is, akik így egy váratlan tragédia esetén vissza tudnak emlékezni véleménynyilvánításunkra. A magyar lakosság 73 százaléka felajánlaná halála esetén szerveit transzplantációra, amely megfelel az európai átlagadatoknak, azonban csak a lakosság 23 százaléka ismeri a feltételezett beleegyezés elvére épülő hazai szabályozást. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha az elhunyt életében nem tett írásos tiltakozó nyilatkozatot, akkor nincs jogi akadálya a szerv eltávolításának, vagyis tiltakozás hiányában az illető beleegyezését kell vélelmezni.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.