Immár harmadik alkalommal készítette el a Központi Könyvtár az egyetem legkiválóbb teljesítményt nyújtó, legidézettebb kutatóinak rangsorát 5 különböző szempontból. Dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes hangsúlyozta: a kiemelkedő tudományos teljesítmények láthatóságának növelése fontos része annak a hosszú távú stratégiai célnak, hogy az egyetem tíz éven belül a világ száz legrangosabb felsőoktatási intézménye közé kerüljön.

„Önmagában nem elegendő, hogy kimagasló tudományos eredményekkel rendelkezünk, fontos, hogy ezt elismerjük és másoknak is büszkén megmutassuk, az egyetemi kutatói közösségünktől a széles nemzetközi tudományos nyilvánosságig” – hangsúlyozta dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes a Központi Könyvtár honlapján közzétett rangsorokkal kapcsolatban. A harmadik éve elkészülő listákon a Semmelweis Egyetem legkiválóbb tudományos teljesítményt nyújtó, legidézettebb kutatói szerepelnek. A rangsorolás különböző tudománymetriai mutatók alkalmazásával készült az MTMT szeptember 30-án lezárt adatai alapján, mivel jelenleg hazánkban az MTMT-t tekintjük a legmegbízhatóbb forrásnak – tájékoztatott a rektorhelyettes. Az idei évben különös hangsúlyt kapott az utóbbi 5 év teljesítményének mérése, hiszen leginkább ezekből az adatokból látszik a kutatói hozzájárulás mértéke az egyetem jelenlegi és közeljövőben várható tudományos teljesítményéhez. Hozzátette: a listákat rendszeres időközönként frissíteni fogják, így folyamatosan nyitva áll a lehetőség mindenki számára a legkiválóbbak közé kerülni.

Dr. Ferdinandy Péter emlékeztetett: az egyetem vezetésének hosszú távú stratégiai célja, hogy a nemzetközi egyetemi rangsorokban évről évre előkelőbb helyen szerepeljen a Semmelweis Egyetem, és 10 éven belül világviszonylatban is bekerüljön a legrangosabb száz felsőoktatási intézmény közé („TOP 100”). A nemzetközi egyetemi rangsorok különféle indikátorokon alapulnak, amelyek között különös súllyal szerepelnek a tudományos teljesítményen alapuló idézettségi mutatók és a kutatási hírnév. A „TOP 100” stratégia eléréséhez nélkülözhetetlen a kutatások volumenének és minőségének további növelése, ezzel együtt eredményeink nemzetközi láthatóságának fokozása – emelte ki a rektorhelyettes. Közös céljaink megvalósítása a kimagasló egyéni teljesítményeken, valamint kutatási kollaborációkon, karokon, intézményeken, országhatárokon átívelő, multidiszciplináris kapcsolatrendszereken alapul – fogalmazott.  

A rektorhelyettes szólt arról is, hogy az egyetem rektora és vezetése elkötelezett a kiváló kutatók támogatása iránt, és eltökélt szándéka, hogy tovább fokozza a kimagasló tudományos teljesítmény anyagi és erkölcsi elismerését. Kiemelt céljaink között szerepel, hogy közelítsük egymáshoz az elméleti és klinikai kutatókat, kutatási témákat, transzlációs kutatási programokat alakítsunk ki. A transzlációs kutatások és innovációs tevékenységek fokozása a tudományos teljesítményünk növelésének motorja – emelte ki.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.