Hárommillió forint támogatást nyert el az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát Munkahely pályázaton. Az összegből egyebek mellett a gyermekes munkatársakat segítő programokat fejlesztik tovább, valamint kiegészítő szűrővizsgálatokat biztosítanak az intézet dolgozóinak.

Az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet munkatársainak általános iskolás korú gyermekei számára nyáron napközis tábort biztosított az intézet egy kéthetes időintervallumban, két pedagógus  szakember vezetésével. Az idén először megvalósult kezdeményezés főszervezője, a Családbarát Munkahely pályázat összeállítója Csernus-Horváth Dorottya laborvezető maga is kétgyermekes anyuka, így pontosan tudja, milyen nehézséget jelent a gyerekek elhelyezése a nyári szünidőben. Az említett két hét alatt a gyerekek reggel nyolckor az intézetben gyülekeztek, és amíg a szülők dolgoztak a két pedagógus kulturális- és sportprogramokat szervezett számukra.

A Családbarát Munkahely pályázaton elnyert támogatásból ezt a szolgáltatást is fejlesztené az intézet, a nyári szünidőn kívül más alkalmakra és a 14-16 éves korosztályra is kiterjesztenék – mondja Csernus-Horváth Dorottya. Emellett a tervek között szerepel olyan kiegészítő szűrések – például terheléses EKG – biztosítása a munkatársak számára, amelyek nem tartoznak a tb által finanszírozott népegészségügyi szűrővizsgálatok közé.

A mostani pályázattól függetlenül is évek óta számos program és intézkedés születik annak érdekében, hogy az intézet családbarát, sőt emberbarát legyen – hangsúlyozta dr. Matolcsy András igazgató, aki számára, mint mondja, kiemelten fontos a dolgozók elégedettsége. Azt vallja: a nyugodt, kiszámítható, konfliktusmentes környezet és a közösséghez való kötődés olyan nagy megtartó erőt jelent, amivel a fluktuáció is csökkenthető. A már korábban is létezett családbarát szolgáltatások közé tartozik, hogy az intézet egy hét nyári táborozás költségét állja minden itt dolgozó általános iskolás korú gyermeke számára, valamint elsősorban a nőknek lehetőségük van rugalmas munkarendre is.  Fontos kezdeményezésnek tartja dr. Matolcsy András az épületben mintegy egy éve svéd mintára kialakított közösségi helyiséget, amely – mint fogalmaz – egy oázis jellegű része az intézetnek. Itt a munkától izolált, szép és megnyugtató környezetben tudnak megpihenni a munkatársak, beszélgetni egy minőségi kávé, vagy meleg kakaó mellett, mely ingyenes számukra. A helyiségben teljesen felszerelt konyha is van, ami fontos, hiszen a tapasztalatok szerint a dolgozók többsége otthonról hozza az ebédet. Az „oázis” a közösségépítést is segíti, mintegy százan dolgoznak az intézetben, így olyan embereket hoz össze, akik amúgy nem is találkoznának egymással. Emellett kötetlenebb szakmai megbeszélések is szervezhetők az interaktív táblával felszerelt helyiségben.

Ezeket az intézkedéseket az intézet alapítványa finanszírozza, csakúgy, mint a dolgozók számára szervezett éves kirándulást, valamint a Mikulást és a karácsonyi ünnepséget – tette hozzá az igazgató, aki hangsúlyozta: támogatják a szakmai konferenciákon, továbbképzéseken való részvételt, szakkönyvek beszerzését is. Nemrég egy pianínó került az aulába, ami elé bárki leülhet játszani, ha épp nincs oktatás. Keressük azokat a pontokat, amik jó érzést keltenek az itt dolgozókban – mondja az igazgató.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.