A Nemzetközi Tüdőfibrózis Hét keretein belül került sor szeptember 29-én a „Séta az egészségért” programra. A betegek, családtagjaik és a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának munkatársai egy közös margitszigeti délután során hívták fel a figyelmet, arra, hogy a mozgás minden élethelyzetben javítja az egészségügyi állapotot.

Évről évre nő az idiopátiás tüdőfibrózis (IPF), magyarul ismeretlen eredetű tüdőfibrózisos esetek száma Magyarországon, mely jelenleg döntően a 60- 65 éves kor feletti korosztályt érinti, ám a következő tíz évben várható, hogy fiatalabb életkorokban is megnő az előfordulási gyakoriság – közölte dr. Müller Veronika. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az IPF hete kapcsán elmondta, az új nemzetközi irányelv szerint, főleg a családi érintettség esetén, illetve minden olyan állapotban, ahol csökkent a regenerációs képesség, számolhatunk az IPF korai, 40-60 évesekben történő megjelenésével. Az anyai dohányzás a magzati tüdőfejlődésre rendkívül káros hatású – figyelmeztetett a klinikaigazgató – emellett a magzati tüdő fejlődése a terhesség utolsó fázisában rendkívül dinamikus, így a koraszülötteknél számos tüdőfunkció fejlődése elmarad. Az idő előtt világra jött csecsemők fiatal felnőttkorban ugyan teljesen egészségesek, de a nem megfelelő fejlettségű tüdőből kisebb az „elvesztehető” funkció, vagyis sokkal sérülékenyebb lesz a későbbiekben.

Megelőzésről az orvostudomány jelenlegi tudása szerint nem beszélhetünk – mondja dr. Müller Veronika. Bárkit érinthet a betegség, így a legfontosabb a szennyező anyagok (fapor, fémpor, kemikáliák, dohányfüst, penészgomák, madártoll) belégzésének kerülése. Krónikus, jelenleg gyógyíthatatlan betegségről van szó, időben megkezdett gyógyszeres kezeléssel azonban jelentősen lassítható a folyamat, és javítható a beteg életkilátása. 

Dr. Müller Veronika fontosnak nevezte az érintettek önszerveződését, aktív részvételét a betegség menedzselésében, a laikusok és a családtagok edukációjában. Mint elmondta, az ismeretlen eredetű fibrózis hetét tavaly rendezte meg először a Magyar Tüdőfibrózis Egyesület a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika támogatásával, a hagyományt pedig idén is folytatták. Szeptember 29-én 14:00-17:00 között „Séta az egészségért” címmel jótékonysági sétát szerveztek a Margitszigeten. A Nemzetközi Tüdőfibrózis Héthez kapcsolódó fővárosi rendezvényen gyakorlati tanácsokkal látták el a betegeket és családtagjaikat, szó volt egyebek mellett a kezelési módokról, és életmódra vonatkozó tanácsot is kaphattak az érdeklődők, de volt légzőtorna tanítás, továbbá közös mozgás gyógytornász vezetésével.

Haszon-Nagy Zsófia
Képek forrása: Pulmonológiai Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.