Veszélyelhárítási gyakorlatot tartott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Semmelweis Egyetem munkatársainak közreműködésével. A gyakorlaton a 2015 nyarán hirtelen lezúdult, nagy mennyiségű csapadékkal járó vihart szimulálták. Az egyik legfontosabb begyakorolt intézkedés az étkeztetés válsághelyzetben történő megoldása volt.

A forgatókönyv szerint a felgyülemlő csapadék- és szennyvíz, fakidőlések, valamint szélkárok az egész fővárosban áramszünetet okoztak. A helyreállítás és mentés megszervezésére és irányítására ült össze a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Operatív Törzse, a Semmelweis Egyetem részéről pedig a katasztrófahelyzetben érintett Külső Klinikai Tömb (KKT) Válsághelyzeti Operatív Csoportja – mondta el Mészáros István, a Biztonságtechnikai Igazgatóság vezetője.

A gyakorlat részeként a meteorológiai helyzetről és áramszünetről kapott értesítés után a törzs felmérte, hogy a rendelkezésre álló szükségáramforrások elindultak-e, miközben a biztonságtechnikai igazgató által adott információk alapján intézkedtek a fakidőlések, csapadék- és szennyvíz-beázások kezeléséről, a tömbszintű védekezés, helyreállítás és az egészségügyi ellátás megszervezéséről, mindemellett folyamatos élő kapcsolatban voltak az érintett hatóságokkal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon működő Operatív Törzzsel.

Galéria

7kép

A KKT Váláshelyzeti Operatív Csoport egyik legfontosabb szervezési feladata az volt a szimulációban, hogy megoldják az étkeztetést a szükséghelyzetben: az áramszünet hatására az egyetem klinikáinak étkeztetését ellátó vállalkozó bejelentette, hogy – az áramszünet várható időtartama miatt – nem tudja biztosítani a másnapi reggelit és ebédet, ezért életbe léptek a kilnikák válsághelyzeti terveinek ún. élelmezési résztervei – tájékoztatott Mészáros István. Hozzátette: a 11 létfontosságú rendszerelemként kijelölt klinikának ilyen esetben a vállalkozó szükségellátást biztosít, amit a Fővárosi Operatív Törzs segítségével szállítanak ki, emellett benyújtják a többi klinika ellátási igényeit. Ezek a szituációk elsősorban a törzsmunka és a kapcsolattartás gyakorlásáról szóltak – összegezte a biztonságtechnikai igazgató.

Ezt követően a KKT műszaki csapata felmérte, hogy a Központi Betegellátó Épület egy darab aggregátorának meghibásodása esetén a maradék hárommal melyik betegellátásban használt eszközök működtethetők biztonsággal, és kidolgoztak egy intézkedési tervet a teljesítményigény csökkentésére – ismertette Mészáros István. A szimuláció részeként az ELMŰ-ÉMÁSZ tartalék aggregátort biztosított az egyetem számára, itt a tömb műszaki stábjának feladata az volt, hogy szakszerűen fogadják az ELMŰ-ÉMÁSZ szakembereit és megfelelő, biztonságos munkaterületet biztosítsanak számukra. Az intézkedéseket a gyakorlatban is kipróbálták.

A KKT Válsághelyzeti Operatív Csoportja a gyakorlat során kitűzött célokat a gyakorlatvezető segítségével teljesítette, és rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett – számolt be honlapunknak Mészáros István. A törzs tevékenysége során összegyűjtött – a törzs megszervezésével, a kapcsolattartással, a betegélelmezés biztosításával és az egészségügyi ellátás szervezésével kapcsolatos – tapasztalatokat a Biztonságtechnikai Igazgatóság a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályával közösen fogja kiértékelni, mely után a résztvevők jelentést tesznek az egyetem vezetése és a fenntartó felé.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.