Idén is motoros felvonulással nyitották meg a tanévet a Semmelweis Egyetem Pető András Kar (PAK) Konduktív Gyakorló Általános Iskola és Kollégiumban. A „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű rendezvény keretében több mint száz iskolást vittek városnézésre Budapest utcáin, immár nyolcadik alkalommal.

A már hagyományosnak tekinthető program nem csak azért fontos, hogy a tanulók vidáman, felszabadultan kezdhessék meg a tanévet, hanem jelentős közösségformáló hatása is van – mondta el Makk Ádám, a PAK Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézményének mb. vezetője. Az eseményen már elballagott diákjaink is részt vehetnek, akik a motorozás öröme mellett megtapasztalhatják az alma materhez való tartozás élményét is – tette hozzá.

A rendhagyó tanévnyitón számos ismert közéleti személyiség is részt vett, így a gyerekek együtt motoroztak többek között Talmácsi Gábor és Sebestyén Péter motorversenyzővel, Varga Viktor énekessel, Kovács „Kokó” István világbajnok bokszolóval, Szabó Győző színművésszel, Semmi-Kis Tünde modell és motorversenyzővel. A Budapest Tuk-Tuk jóvoltából idén másodszor a mozgáskorlátozott fiatalok motoros riksából is élvezhették a városnézést.

Évről évre nagyon jó látni a boldogságot a gyerekek arcán és azt, hogy milyen felszabadultan élvezik a motorozást – mondta el Császár Claudia, az esemény főszervezője.

A programot ez alkalommal is támogatta a BRFK motoros szakosztálya, a Mentőmotor Alapítvány és a Groupama Biztosító. A Honda-Safety Hungary és a Hungaroring-Miniring pedig játékokkal és vezetéstechnikai szimulátorokkal járultak hozzá a rendezvényhez.

Vona Zsófia
Fotó: Tatai Balázs, Semmelweis Egyetem

Galéria

9kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.