A hagyományoknak megfelelően az egyetem Semmelweis Nap alkalmából rendezett ünnepségsorozata idén is Semmelweis Ignác egykori szülőházánál, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár belső kertjében kezdődött, majd a Belső Klinikai Tömb udvarán az egyetem névadójának szobránál folytatódott. 

Semmelweis Ignác messze kiemelkedett kollégái közül. Az orvostudomány legjavát nyújtotta, hiszen klinikai és patológiai felkészültségére támaszkodva, a lényeges megfigyeléseket kiszűrve, azokból helyes következtetésekre jutott – mondta ünnepi beszédében Dr. Csala Miklós, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára. Hozzátette, Semmelweis Ignácot világszerte az anyák megmentőjeként tisztelik, emlékének szobrot állítottak a heidelbergi gyermekklinika előtt és a chicagói Nemzetközi Orvostörténeti Múzeumban is. Beszédében a világhírű magyar orvos munkásságát példaként állította a klinikusok, kutatók, elméleti szakemberek elé. 

A megemlékezésen az egyetem vezetése, dolgozói és hallgatói nevében Dr. Merkely Béla, július 1-étől hivatalba lépő rektor és Dr. Csala Miklós professzor helyezett el koszorút. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár nevében Dr. Magyar László András igazgatóhelyettes, a Magyar Nemzeti Múzeum nevében Varga Benedek főigazgató tisztelgett koszorúval.

Galéria

21kép

A megemlékezések következő helyszínén, a Belső Klinikai Tömb udvarán álló Semmelweis-szobornál Dr. Igaz Péter, az II. Sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója mondott ünnepi beszédet. Semmelweis Ignác élettörténete örök tanulságul szolgál az új nemzedékeknek, kitartása, igazának védelmezése mindenkinek, akinek új ötlete, elképzelése van követendő példa lehet – hangsúlyozta, majd hozzátette, ahogy a történelemben már oly sokszor előfordult, az innovatív megoldásokat kortársai nem fogadták el, és a statisztikai adatoknak sem hittek. Dr. Igaz Péter kiemelkedőnek nevezte, hogy korában szinte egyedülálló módon Semmelweis állatkísérletes modellben is vizsgálta a gyermekágyi láz kóreredetét. Beszédében a világhírű magyar orvos korszakos, szülő nők ezreinek életét megmentő felfedezését, és innovatív gondolkodásmódját a napjainkban transzlációs kutatásnak nevezett irányzat előfutárának vélte. 

Az egyetem vezetése és dolgozói nevében Dr. Szél Ágoston rektor, Dr. Merkely Béla, július 1-jén hivatalba lépő rektor, Dr. Szász Károly kancellár és Dr. Igaz Péter igazgató, a Semmelweis Egyetem Baráti Köre nevében Dr. Monos Emil professor emeritus, a Baráti Kör elnöke, Dr. Rosivall László egyetemi tanár, a Baráti Kör ügyvezető titkára és Dr. Schmidt Péter egyetemi magántanár, a Baráti Kör vezetőségi tagja helyezett el koszorút. A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának nevében Hegedüs Tamás, a Fogorvostudományi Kar részönkormányzatának elnöke, az Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület nevében pedig Kiss Boldizsár elnök, valamint Nádai László Árpád és Purebl Sarolta vezetőségi tagok tisztelegtek koszorúval Semmelweis Ignác szobra előtt. A Magyar Orvosi Kamara később helyezte el koszorúját.

Haszon Zsófia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.