Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem Pető András Kar (PAK) és a chilei Pápai Katolikus Egyetem orvosi kara képviseletében Alfredo Moreno szociális ügyekért felelős miniszter és dr. Deák Adrienn oktatási dékánhelyettes a La Moneda elnöki palotában, Santiago de Chilében. Az együttműködés célja a Pető-módszerrel történő fejlesztés, valamint a konduktorképzés bevezetése a főváros egyetemén.

Alfredo Moreno üdvözölte az együttműködés létrejöttét és kiemelte annak társadalmi szükségességét. A miniszter kifejezte annak fontosságát, hogy a közeljövőben a chilei rászoruló gyermekek és felnőttek számára is elérhető lesz a módszer, illetve középtávon a konduktorképzés is.

Magyarország chilei nagykövete, Deák Miklós beszédében kiemelte az állami egészségügy és az oktatás fejlesztésének fontosságát és kifejezte örömét, hogy a nemzetközi hírnevű Pető-módszer elérhető lesz a latin-amerikai országban is. Dr. Deák Adrienn, a PAK oktatási dékánhelyettese hozzátette, hogy már 2012-ben megkezdődtek az első egyeztetések az együttműködésről azzal a szándékkal, hogy a konduktív pedagógia módszerével történő fejlesztés megvalósulhasson a dél-amerikai kontinensen is. A Pető-módszer a világ számos országában ismert és elismert pedagógiai fejlesztő módszer és bízom benne, hogy hosszú távú és eredményes együttműködési programot tudunk kidolgozni első latin-amerikai partnerünkkel – tette hozzá a dékánhelyettes. 

Dr. Felipe Hausser, a Pápai Katolikus Egyetem orvosi karának dékánja az aláírás után üdvözölte annak létrejöttét és rámutatott, hogy bár sok feladat áll még előttük a képzés beindításához, de örömmel vesznek részt egy olyan feladatban, aminek társadalmi szükségessége megkérdőjelezhetetlen.

Az eseményen részt vett Gerardo Varela chilei oktatási miniszter is.

Vona Zsófia
Fotó: Magyarország Nagykövetsége, Santiago de Chile

Galéria

3kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.