A Semmelweis Egyetem több mint hatszáz tagot számláló Baráti Körének fő céljai között szerepel, hogy eszmei és anyagi eszközökkel serkentse a tehetséges egyetemi hallgatók szellemi és lelki nevelését, fizikai edzettségét, elitteljesítményét. Ezért a Baráti Kör 2018-ban is meghirdette ifjúsági tagjai részére a „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatot. A díjakat dr. Monos Emil, a Baráti Kör elnöke és dr. Némedy Edit, a Baráti Kör vezetőségi tagja adták át.

120 000 forintos díjat nyert dr. Mukli Péter (Élettani Intézet), a díj részvételét támogatja a Pennsylvania Egyetemen 2018. június 11-13. között megrendezésre kerülő „Második Britton Chance nemzetközi szimpóziumon a metabolikus képalkotásról és spektroszkópiáról”.

Dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör 120 ezer forinttal jutalmazza majd az idei Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó hallgatóit, Várszegi Kornélia pályázatára pedig a Baráti Kör 250 ezer forintot biztosít az egyetemi hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére.

Galéria

8kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.