Fiatal kutatók Magyarországon – felmérés a 45 év alatti kutatók helyzetéről, karrierteveiről, nehézségeiről

A kérdőívet az alábbi linken érhetik el:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf-QYSiNARQEbr-Z3DguiA4ZZReLeGWWh-o79fZiKO4Bc1qdQ/viewform

Az alábbi kérdőív célja, hogy minél szélesebb körben felmérjük a hazai fiatal kutatók körülményeit, igényeit, valamint azokat a nehézségeket, amelyekkel pályájukon szembesülnek. A kérdőív alapján szeretnénk javaslatokat megfogalmazni az Akadémia és a kutatóhelyek vezetősége, valamint egyéb döntéshozók számára a fiatal kutatók helyzetének javítására.

Nemcsak “felülről” várjuk a megoldásokat, a javaslatok kivitelezésében szerepet szánunk a fiatal kutatóknak, azaz saját magunknak is. Első lépésben szeretnénk az Akadémiához kapcsolódóan létrehozni egy fiatal kutatókat tömörítő szervezetet. Az új szervezet létrejöttében, tevékenységi körének kialakításában szintén fontos szerepet szánunk a kérdőívre adott válaszoknak.

A kérdőív kitöltése nagyjából 20 percet vesz igénybe. Tekintsétek a kérdőívet olyan lehetőségnek, mellyel hangot adhattok tudományos pályátokkal kapcsolatos igényeiteknek és azoknak a tényezőknek, melyek változtatásra szorulnak. A kérdőív anonim, az adatokat egyes munkahelyekre vonatkoztatva nem elemezzük. A felmérés eredményeiről az érdeklődők az MTA honlapján tájékozódhatnak, illetve a kérdőív végén megadhatják emailcímüket, ahová a felmérés eredményeit megküldjük.

A kérdőív lezárásának időpontja 2018. április 9.

A kérdőívvel kapcsolatos kérdéseiteket a toldi.gergely@noi1.sote.hu emailcímre küldhetitek.