Harmadik alkalommal szervezték meg a Fiatal Védőnők Konferenciáját az Egészségtudományi Kar Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet Családgondozási Módszertani Tanszékén. A rendezvénynek 2015 óta a kar ad otthont.

Ebben az évben a szervezők rendhagyó programot állítottak össze, melyben a hagyományokhoz híven a 35 év alatti védőnők kutatómunkáit bemutató előadások mellett kiscsoportos esetmegbeszélések is zajlottak. A résztvevők olyan valós eseteket dolgoztak fel, amelyeket a területi, illetve iskolai védőnői gyakorlatukból hoztak a pár éve még a tanszéken tanuló kollégák. A kiscsoportos munka során és az azt követő plenáris ülésen is az aktív konzultációt kiváltó tanulságos esetek visszaigazolták, hogy a fiatal védőnők igénylik, és örömmel vesznek részt ilyen formabontó szakmai találkozókon.

A konferencián – szabadon választott továbbképzésként – további hasznos és érdekes  szakmai előadást hallgathatott meg a több mint hetven résztvevő.

Az esemény zárásaként egy Baráti Kör létrehozását javasolták a szervezők, amely a FiVék kitűzött céljai mentén a jövőben szervezetileg is összefogja majd a fiatal védőnőket.

Talabér Júlia
Családgondozási Módszertani Tanszék

Galéria

3kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.