A Fővárosi Festő Stúdió művészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás a Semmelweis Szalonban. A megnyitón a stúdió művésztanárai, Sipos Endre stúdióalapító, Kovács Péter Balázs, valamint Székács Zoltán Munkácsy-díjas festőművészek beszéltek a társulatról és a festői munka kérdéseiről. Dr. Tímár József, a Doktori Tanács elnöke köszöntőjét követően felidézte a Szalon dr. Tulassay Tivadar rector emeritushoz köthető megalakulását. Dr. Tímár József emlékeztetett: az idei évet Semmelweis-emlékévvé nyilvánították, hozzátéve, hogy Semmelweis Ignác gyakorta látogatta a szalont, mely egykor könyvtár volt.

A 35 éve működő Fővárosi Festő Stúdió egy szakmai és baráti társulat, tagjai rendszeresen találkoznak, kiállítanak országos és tematikus kiállításokon – ismertette Sipos Endre művészetfilozófus. Kovács Péter Balázs elmondta: Bakonyi Mihály festőművésztől örökölték a Fővárosi Festő Stúdiót, és minden hónapban egy-egy tanár közreműködésével tartanak foglalkozásokat, ahol rajzi stúdiumokkal és beállításokkal gyakorolnak. A fejlődés szinte minden hónapban érzékelhető a társulat tagjain, a nyári művésztelepek alkalmával már öt nap után „kiállításkész” anyagok születnek.

Székács Zoltán úgy véli, akiben van művészi energia, belső vágy az alkotásra, annak később „ki kell törnie”, el kell hagynia tanárát és saját útra kell lépnie. Az anyaghasználat és a technika megtanítható, a formaalakításhoz szorgalom szükséges, azonban a tér képbe való kivetítése és a kompozíció megtalálása a legnehezebb – fogalmazott Sipos Endre kiemelve: összességében az alkotón múlik minden. A stúdió feladata részben az is, hogy felfedezzék a művész egyénre szabott stílusát és rávezessék a „helyes útra” – hangsúlyozta Kovács Péter Balázs, majd Székács Zoltán hozzátette: az idők során sokakat sikerült saját útjuk irányába elmozdítani.

A kiállításon mintegy harminc művész egy-egy alkotása látható, köztük a három művésztanáré is. A kiállított képekről általánosságban elmondható, hogy a szürreális irányzatot követik, azaz egy-egy természeti élmény azonnal egy gondolati tartalomhoz kötődik; de megjelennek geometrikus absztrakciók, valamint az organikus és geometrikus formák egyensúlya is érvényesül – ismertette Sipos Endre. Kovács Péter Balázs a kiállításra az Öröklődés című munkájának egy akvarellel készült másolatát hozta. A fekete-fehér kép eredetije szénnel készült és 2012-ben Pilsenben, egy nemzetközi rajzbiennálén első díjat nyert. A festő úgy vallja, a művészet egy terápia, ami egyfajta küldetés és hitvallás is egyben.

Az est programját a budapesti V. Kerületi Szent István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Schola Cantorum Sancti Stephani kórusa színesítette gregorián és többszólamú énekeikkel.

A tárlat 2018. február 16-ig tekinthető meg a Semmelweis Szalonban előzetes bejelentkezés után. (Kapcsolat a bejelentkezéshez: e-mail: rendezveny@semmelweis-univ.hu, tel.: 06 20 825-9180)

Homonnay-Bukovenszki Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.