Huszonnyolc klinikai szakpszichológus vehette át oklevelét január 19-én a Klinikai Pszichológiai Tanszék Tömő utcai épületében. Az ünnepségen dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető személyes gondolatokat, tanácsokat osztott meg a végzettekkel. Kiemelte, hogy a férfi-női szerepek, illetve a család és a hivatás összeegyeztetésénél nagyon fontos a megfelelő egyensúly megtalálása.

A képzés egyik jelmondataként Hippokratész szavait idézte: „a beteg érdeke az első, a legfőbb törvény”. Elmondta, hogy a résztvevők a képzés végére elsajátították a többi között a betegek érdekét szolgáló legfőbb elveket, a szakma gyakorlásához szükséges modern kezelési diagnosztikai eljárásokat. Hangsúlyozta: szerencsések, akik nem csak egy foglalkozást választanak, hanem egy olyan hivatást, ami kiteljesíti a személyiséget is.

Dr. Perczel-Forintos Dóra beszélt az időhöz való viszonyunkról. Felidézte az ókori görögöket, akik kétféle időt különböztettek meg: a mennyiségi időt, a kronoszt és a minőségit, a kairoszt. Kiemelte a késleltetés képességét, ami iránytűként szolgálhat az igazán fontos értékek felismerésében. Hangsúlyozta a biztos családi és kapcsolati háttér fontosságát. Mindenkit arra bíztatott, hogy a gyermekvállalásra ne lemondásként, hanem örömként tekintsen, ami egyfajta teljességet hoz az ember életébe. Beszédében szólt arról is, hogy a 21. században sok új készséget is el kell sajátítani, rugalmasabban kell kezelni a férfi-női szerepeket, példaként említette a japánok „kapcsolati harmónia” kifejezését mint társadalmi vezérelvet.

A huszonnyolc végzős közül tizenöten felnőtt, míg tizenhárman gyermek szakirányosként szerezték meg az oklevelüket. A szakma alapvetően a nők által dominált, a képzésben idén mindössze két férfi vett részt. A szakvizsgákat jó eredménnyel zárták a jelöltek: 17 kiváló és 11 megfelelt eredmény született.

A szakképzés vége a lehetőségek kiindulása, most kezdődik el az igazi út – fogalmazott dr. Perczel-Forintos Dóra. Minden végzősnek sok sikert, örömet és társat kívánt ehhez az úthoz.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.