A Semmelweis Egyetem Neuropathológia és Prionbetegség Referencia Központjának vezetője, dr. Kovács Gábor Géza kapta idén a Karl Golser, dél-tiroli püspökről elnevezett díjat. Nyertes tanulmányában újdonságként írta le, hogy az időskori agyi elváltozások egyik fontos eleme a gliasejtek megbetegedése, amely számos átfedést mutat a fiatalabb emberek esetén ismétlődő, kisebb fejtraumákkal társuló kórképpel, amit főleg amerikai focistáknál és bokszolóknál mutattak ki. Vizsgalatai hozzájárulnak az úgynevezett nem-típusos Parkinson-szindrómával járó kórképek jobb megértéséhez is.

A rangos elismerést 2016-ban azzal a céllal alapították, hogy a neurodegeneratív betegségek, köztük is főképp az atípusos Parkinsonismus kutatását elismerjék. A 20 ezer euróval járó díjat idén megosztva ítélték oda dr. Kovács Gábornak és egyesült államokbeli kollégájának, Vik Khurananak. Dr. Kovács Gábor Géza 2011-ben kezdett el egy kutatást, ahol az idős emberek agyában keletkezett elváltozásokat vizsgálta, ami szellemi hanyatlással és Parkinson-szindrómával társult. Új felfedezésként említette, hogy nem mindig az idegsejtekkel van a probléma, hanem a támasztó-, vagyis úgynevezett gliasejtekkel.

Mint mondta, az Egyesült Államokban végzett tanulmányában több mint 600 ember klinikopatológiai adatainak elemzése során kimutatta, hogy a gliasejt-betegség az idős emberek agyában átfedéseket mutat az atípusos Parkinson betegségekkel. Dr. Kovács Gábor Géza hangsúlyozta, ez az idősekben leírt elváltozás számos hasonlóságot mutat az amerikai focisták fiatal korban megfigyelhető agyi elváltozásával. A jelenlegi álláspont szerint azok az ismétlődő fejsérülések, amit az amerikai focisták az ütközések miatt naponta elszenvednek, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy 30-40 éves korukra kialakul náluk egy Parkinsonizmussal és személyiségváltozással társuló szellemi leépülés. Ezek alapján dr. Kovács Gábor Géza tanulmánya felveti, hogy az idős emberek esetén előforduló betegség az életük során elszenvedett kisebb-nagyobb fejsérülésekkel is esetleg kapcsolatba hozható.

Dr. Kovács Gábor Géza a Semmelweis Egyetemen 1994-ben szerzett diplomát, 2003-ig a Neurológiai Klinika munkatársa volt, majd 2007-től részállásban a Neuropathológia és Prionbetegség Referencia Központjának vezetője, emellett a Bécsi Egyetemen dolgozik. A Karl Golser-díjat júniusban adják át a díjazottaknak.

Kiss-Bódi Bernadett

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.