Beszámoló a Szenátus novemberi rendkívüli üléséről

Elfogadta a Szenátus a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) új Alapszabályát a novemberi 16-án megtartott rendkívüli ülésen. A Nemzeti felsőoktatási törvény (Nftv.) szerint ez a dokumentum írja le a hallgatói érdekképviselet működését, melyet a HÖK Küldöttgyűlése fogad el, és az egyetem Szenátusa hagy jóvá, amennyiben az a törvényeknek és az egyetemi szabályzatoknak megfelel. Az Alapszabály rögzíti egyebek mellett, hogy a HÖK legfőbb döntéshozó szerve a küldöttgyűlés, mely számos jogköre mellett megválasztja a Szenátus hallgató tagjait is. Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzat ügyvivő elnöke az ülésen elmondta: a napokban megtartott küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a dokumentumot.

A rendkívüli szenátusi ülés kezdetén Dr. Szél Ágoston rektor gratulált Dr. Szász Károly kancellárnak, aki ezen a napon vehette át újabb három évre szóló megbízását az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Dr. Szász Károly mindenkinek megköszönte az együttműködést, és hangsúlyozta, hogy örömmel folytatja a közös munkát. Kiemelte, hogy a következő három évben is tartani fogja magát azokhoz a szakmai és etikai szempontokhoz, melyek eddig is vezérelték a tevékenysége során.

Dobozi Pálma

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.