Naprakész információkat tartalmaz és a klinikai szemléletet tükrözi a Farmakológia és klinikai farmakológia című tankönyv legújabb kiadása, mely az egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének három munkatársa, dr. Gyires Klára és dr. Fürst Zsuzsanna egyetemi tanárok, valamint dr. Ferdinandy Péter igazgató főszerkesztésében jelent meg.

A könyvbemutatót dr. Bagdy György nyitotta meg. A tudományos rektorhelyettes – aki maga is 1983 óta oktat farmakológiát – beszédében rámutatott, a most megjelent 21. kiadás előzménye még a dr. Issekutz Béla Kossuth-díjas farmakológus 1951-ben megjelent Gyógyszertan, méregtan és gyógyszerrendelés című egyetemi tankönyvéhez nyúlik vissza. Nemzetközi művekkel összehasonlítva látható, hogy ennek a tankönyvnek vannak a legnagyobb hagyományai, illetve a mögötte álló „Issekutz-i iskola” is sokkal kevésbé változott az évek során – fogalmazott a rektorhelyettes. Kiemelte, a kötetnek alapvető újdonságai is vannak, a fejezetek után 2-3 oldalban bekerültek a terápiás megfontolások, ami olvashatóvá, jól használhatóvá teszi az anyagot, illetve a fejezetek végén lévő összefoglaló is segíti a tanulást – folytatta, hozzátéve, hogy a könyv tartalmánál és hagyományainál fogva biztos siker lesz.

Dr. Ferdinandy Péter, az egyik főszerkesztő, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója rámutatott, a farmakológia egy nagyon gyorsan fejlődő tudomány, évente 30-40 új gyógyszer kerül piacra. Igyekeztek minden aktuális, naprakész információt megjeleníteni, úgy, hogy közben rövidítsék is a kötetet – fogalmazott. A könyv posztgraduális oktatási célokat is szolgál, és kézikönyvnek is tekinthető, melyet a klinikai farmakológiai szakvizsgára készülők mellett az orvosok is használhatnak – derült ki dr. Ferdinandy Péter szavaiból. A tankönyv elkészüléséhez 86 szerző összehangolt munkájára volt szükség. Dr. Ferdinandy Péter elmondta, a következő kiadás már a nyomtatott változat mellett e-könyv formában is meg fog jelenni.

A könyv főszerkesztői a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet munkatársai dr. Gyires Klára és dr. Fürst Zsuzsanna egyetemi tanárok, dr. Ferdinandy Péter az intézet igazgatója. Szerkesztőként részt vett továbbá a munkában dr. Pintér Erika, a Pécsi Tudományegyetem, dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem és dr. Varró András, a Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének vezetője.

A könyvet bemutató kerekasztal-beszélgetés résztvevőit Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó vezérigazgatója köszöntötte. A beszélgetésen részt vettek a könyv főszerkesztői mellett dr. Bitter István pszichiáter, dr. Ludwig Endre infektológus, dr. Becker Dávid, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese, dr. Tulassay Zsolt belgyógyász. A beszélgetés moderátora dr. Tulassay Tivadar rector emeritus volt.

A résztvevők a bemutató kezdetén egy perces néma csenddel emlékeztek meg a könyv egyik nemrégiben elhunyt szerzőtársáról, dr. Magyar Kálmánról, a Gyógyszerhatástani Intézet professzor emeritusáról.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.