Az Egészségtudományi Kar (ETK) és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében indult „Sport és Szív” című választható kurzusának nyitóelőadását dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója tartotta „Budapestre Rión át vezet az út” címmel, a 2017-es budapesti FINA úszó világbajnokság sportélettani, sportorvosi, sportkardiológiai és egészségügyi szervező munkáiról.

Dr. Merkely Béla előadásában szó esett a világbajnokságon előforduló sportorvosi esetekről, a kisebb sérülésektől a komoly szívinfarktusig, valamint az anyagcsere és a sportaktivitás intenzitásának kapcsolatáról. Az előadásban a tudományos adatok mellett a legmodernebb képalkotó eljárásokat is bemutatta. A hallgatóság megismerhette azt a munkát, amivel az egészségügyi dolgozók számos szakterületen segítették a verseny lebonyolítását annak érdekében, hogy a résztvevők és a szurkolók probléma esetén a leggyorsabb és legmagasabb szakmai színvonalú ellátást kapják. A vizes vb-re több ezer sportoló érkezett a világ számos országából, a helyszíneken pedig ezres nagyságrendű volt a nézők száma is. Dr. Merkely Béla a világbajnokság egészségügyi ellátásának „kulisszatitkait” is bemutatta, az előadás végén pedig egy kötetlen beszélgetés során a szintén résztvevő orvosok is megosztották tapasztalataikat a hallgatósággal.

A „Sport és Szív” kurzuson a továbbiakban a Semmelweis Egyetem és a Testnevelési Egyetem több neves élettanász, belgyógyász, kardiológus és sport-szakorvos oktatója, professzora tart előadást a sportkardiológia, teljesítményfokozás, rehabilitáció és a sporttáplálkozás elméleti és klinikai hátteréről. A szervezők azt remélik, a kurzus magas szintű szakmai ismereteket és új gyógyító-megelőző szemléletet, valamint maradandó élményt lesz képes átadni az érdeklődő hallgatók számára. A kurzus szervezői dr. Préda István professor emeritus (Semmelweis Egyetem, Honvédkórház) és dr. Koller Ákos professzor (Testnevelési Egyetem), a kurzus tantárgyi adminisztrációját pedig dr. Szekeres Mária, az Egészségtudományi Kar Morfológiai és Fiziológiai Tanszékének adjunktusa végzi.

Forrás: Egészségtudományi Kar

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.