Az EOK-ban tartották őszi találkozójukat Európa orvostanhallgatói

Európa 20 országából mintegy 230 orvostanhallgató – köztük a Semmelweis Egyetem 35 diákja – vett részt az Európai Orvostanhallgatók Egyesülete (European Medical Students’ Association – EMSA) őszi találkozóján az Elméleti Orvostudományi Központban (EOK) a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE) szervezésében.

A konferencia fő témája az antimikrobiális rezisztencia volt, melyről többek között előadott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Antimikrobiális Rezisztencia munkacsoportjának igazgatója, Dr. Marc Sprenger is. Ezen kívül több, az európai régiót érintő téma került fókuszpontba, mint például a vakcináció, a fenntartható fejlődési célok, az orvosi egyetemek tanrendjének hasonlóságai és eltérései a régió egyetemein – ismertette Süli Orsolya, a BOE külügyi elnökhelyettese. Mint elmondta, a résztvevők a szakmai program mellett olyan tréningeken és csoportos foglalkozásokon is részt vehettek, mint például a konfliktus- és stresszmenedzsment, vagy éppen az önéletrajz vagy tudományos cikk írástechnikájának ismerete.

A szakmai program egyes részeitől eltekintve az egész eseményt a BOE szervezte, a főszervezők, akik valamennyien az Általános Orvostudományi Kar hallgatói (Gunzinám Zsanett, Hajnes József, Kerkovits Nóra, Elbert Lilla Viola, Süli Orsolya) közel egy éven keresztül dolgoztak a rendezvény előkészítésén, a helyszínen 26 Semmelweis-hallgató segítette a kétnapos konferencia gördülékeny megvalósítását – számolt be Süli Orsolya. Hozzátette, hogy először rendeztek Magyarországon ilyen nagy létszámú nemzetközi orvostanhallgatóknak szóló konferenciát. Mint elmondta, azért pályázták meg a szervezés jogát, hogy erősítsék a nemzetközi jelenlétet, és hogy a magyar hallgatók is nagyobb számban kapjanak lehetőséget egy nemzetközi eseményen való részvételre, ezzel hozzájárulva a minél szélesebb látókörű, társadalmilag érzékeny orvosgeneráció felnövekedéséhez.

Az EMSA a legfontosabb európai orvostanhallgatókat tömörítő szervezet, amely 29 országban több mint száz orvosi egyetem taggal képviseli a kontinens orvostanhallgatóinak érdekeit immár 26 éve. Az egyesület az európai egészségügyi szektor összes fontos tanácskozásán jelen van, valamint egyedüli diákszervezetként vesz részt az Európai Bizottság egyes munkacsoportjaiban, például az eHealth Stakeholder Group elnevezésű programban. Az EMSA állandó gyakornoki hellyel rendelkezik Brüsszelben az Európai Orvosok Állandó Bizottságánál (CPME), illetve a WHO-nál.

Keresztes Eszter
Fotó: Kolibri Pictures

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.