Elhunyt Godó Mária, a Kórélettani Intézet vezető asszisztense, vegyésztechnikus – dr. Rosivall László nekrológja.

Az örök-fiatal Godó Mária, az asszisztensünk, kutatótársunk, az örökös szakszervezeti képviselőnk, aki pár hete reggelente még biciklin érkezett a Nagyvárad téri Elméleti Tömbbe (NET), augusztus 21-én türelemmel és reménységgel viselt hosszú betegsége közben váratlanul eltávozott közülünk.

Máriának édesanyja is az egészségügyben dolgozott. Ő maga több mint három évtizedet töltött körünkben a NET-ben. A Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola (1975-1979) befejezése után 4 évet az ELTE-TTK Vegyész szakán, 2 évet pedig a Biológus szakon tanult. 1983-ban került a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetébe, ahol közel 10 évet dolgozott Hadházy tanár úrral. E közben megszerezte az általános vegyész technikusi szakképesítést is. 1995-ben került kutatócsoportomba, a Kórélettani Intézet Nephrologiai Kutató és Képző Központjába, ahol nemcsak asszisztens, majd vezető asszisztens, szakszervezeti képviselő, de végül „társkutató” lett számos tudományos nemzetközi publikációt jegyezve. Az utóbbi időben dr. Hamar Péternek volt közvetlen munkatársa, beosztottja.

Mindenre nyílt, vidám, lelkes és segítőkész természete jól szolgálta a munkacsoport, az intézet és a NET közösségét. Ő nemcsak elvégezte a laboratóriumi méréseket, de kiszámolta az eredményeket, olvasott, értékelt, irányított és mindig pontosan tudta azt is, hogy mit és miért csinál. Óriási laboratóriumi gyakorlattal, felkészültséggel és szakértelemmel rendelkezett, számos továbbképzésen vett részt; többek között a „Modern labordiagnosztikai eljárások”, sugárvédelmi ismereteket tartalmazó izotópalkalmazási tanfolyamokon.

Elkezdődött a tanév és mi újra meg újra keressük a legkülönbözőbb ügyekkel, de üres a szoba. Marcsi elment; mégis együtt maradunk, mert tovább hordozzuk őt magunkban és  megőrizzük emlékét.

Kedves Marcsi, menj és járd békésen utadat és tudd, hogy veled vagyunk és leszünk! 

Dr. Rosivall László – Kórélettani Intézet

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.