Az első helyes jelentkezések alapján az orvosi és egészségtudományi karok közül egyedül az egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) és Általános Orvostudományi Kara (ÁOK) került fel a felvi.hu által most összeállított TOP 10-es listára, mely az első helyes jelentkezések alapján listázza a legnépszerűbb nappali munkarendű, állami ösztöndíjas alap- és osztatlan képzéseket. Az ÁOK-ot 1135-en, míg az ETK-t 1102-en választották első helyen ebben az összehasonlításban.

Az ETK szintén felkerült a minden képzési szintet, munkarendet és finanszírozási formát összevető rangsorba: az első helyes jelentkezések alapján országszerte a negyedik legnépszerűbb kar lett 2245 jelentkezővel.

A felvi.hu 2017-es felvételi eljárásról készített gyorselemzésében a legnépszerűbb képzéseket is listázza. Az első helyes jelentkezések alapján a legnépszerűbb osztatlan mesterképzések TOP 10-es listáján a harmadik helyen szerepel több mint kétezer felvételizővel az általános orvos képzés, ötödik a fogorvos-, hetedik a gyógyszerészképzés. A nappali munkarendű, államilag támogatott alapképzések között az ápolás és betegellátás második helyen végzett, melyre kétezernél is többen jelentkeztek.

HBO

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.