A bécsi egyetemi klinika először indított nemzetközi expedíciót tüdőátültetésen átesett betegek részvételével. A többnapos út során a magyar csapat tagjai sikeresen feljutottak az afrikai kontinens legmagasabb csúcsára, az 5895 méter magas Kilimandzsáróra.

A túrát alapos felkészülés előzte meg, orvosok, fizioterapeuták és gyógytornászok segítették a mászókat, akik erőnléti edzéseket is végeztek, a tökéletes fizikai állapot elérése érdekében. A hétfős hazai csapatban többek között két orvos, egy mérnök, egy gyógytornász és két tüdőtranszplantált is részt vett, akik még Bécsben kaptak új szervet: Garda Péter 13 éve és Balogh Krisztián 1,5 éve.

Dr. Lang György, az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika igazgatója az expedíció orvoscsapatának tagjaként mászta meg a csúcsot. Mint elmondta, a magyarok mellett osztrákok, szlovének, horvátok, olaszok, görögök és románok vettek részt a túrán, összesen 10 tüdőátültetett és 20 kísérő. Közülük volt, aki visszafordult vagy más útvonalat választott, így az akklimatizáció nem mindig sikerült. A túrával szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy egy új tüdővel teljes életet lehet élni, és arra, milyen fontos a szervadományozás – tette hozzá dr. Lang György.

HBO

Fotó: Team Lungari (Facebook oldal)

Forrás: MTI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.