A Budapesten rendezett 3. Kína – KKE Országok Egészségügyi Miniszteri találkozóhoz kötődően rendezték meg a Kínai – Közép-Kelet-Európai Kórházak Együttműködési Szövetségének találkozóját. A Semmelweis Szalonban tartott rendezvényen a szakmai előadásokat követően kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg az együttműködés további fázisait a szövetség megjelent európai és kínai tagjai.

Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a szövetség európai elnöke nyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy az egyetem ilyen rangos kínai delegációt fogadhatott, valamint megköszönte a szlovén és cseh partnerek megjelenését a találkozón. Dr. Merkely Béla elmondta, Magyarország keleti nyitása már érezhető a gazdasági kapcsolatok, a turizmus, illetve a kultúra terén, és a cél, hogy mindez az egészségügyi együttműködés terén is megvalósuljon a kórházak és az orvostudományi egyetemek között.

A szövetség kínai társelnöke dr. Zhao Yupei röviden bemutatta a Szövetség történetét, amelynek ma már 103 tagja van. Emlékeztetett, hogy dr. Merkely Béla nemrégiben ellátogatott Kínába, hogy tovább mélyítse az együttműködést; a jövőbeli tervekkel kapcsolatban megfogalmazták, hogy elsősorban a kardiológia, onkológia, ideggyógyászat-idegsebészet, gyermekgyógyászat, hepatobiliáris sebészet, valamint rehabilitáció kezdődnek el, illetve zajlik jelenleg is  konkrét klinikai tudományos együttműködés.

A nyitóbeszédeket követően a megnevezett klinikai kutatási lehetőségekről szólva dr. Zeng Zhiyu, a Guangxi Orvostudományi Egyetemhez tartozó első kórház elnöke, valamint dr. Merkely Béla tartottak előadást kardiológiai témában. Dr. Nagy Zoltán, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója neurológiai témájú előadása után dr. Zlata Štiblar Kisić, a Ljubljanai Onkológiai Intézet igazgatója és a szövetség Végrehajtó Testületének tagja tartott prezentációt. A gyermekgyógyászatról dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója beszélt, amelyet két prezentáció követett a hepatobiliáris pancreas témájáról dr. Zheng Min, a Zhejiang Egyetem Orvostudományi Iskolájához tartozó első kórház elnökhelyettese és dr. Bursics Attila, az Uzsoki Utcai Kórház Sebészetének vezetője előadásában. A rehabilitációról Robert Cugelj, a Szlovén Köztársaság Egyetemi Rehabilitációs Intézetének igazgatója tartott előadást.

Az előadásokból kiderült, hogy a felek nyitottak a kínai partnerekkel való együttműködésre, amelyre többek között a közös kutatások, a technológiacsere, a szakmai továbbképzés területén, a közös adatbázisok létrehozásában, valamint a közös tudományos találkozók szervezésében látnak lehetőséget.

A programot záró kerekasztal-beszélgetésen dr. Merkely Béla négy pontban foglalta össze az együttműködés céljait, ide értve egy közös webfelület használatát a kommunikáció elősegítésére, pénzügyi alap létrehozását, valamint a programok gyakorlati megvalósításának kidolgozását. Utóbbi kapcsán elhangzott, hogy alapvetően az egyes szakterületek összefogása lehet célravezető, továbbá a felek a minisztériumokat is bevonnák az együttműködés erősítése érdekében, valamint javasolták a hasonló kínai és európai projektek beazonosítását, és a fiatal orvosok cseréjét.

KEE
Forrás: Czétényi Tünde, Klinikai Központ Kabinet
Vadlövő Judit, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Ancsin Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.