Első helyezést ért el dr. Bérczi Viktor, a Radiológiai Klinika igazgatója és dr. Szendrői Miklós, az Ortopédiai Klinika igazgatója a 33. Országos Orvos Tenisz Bajnokságon, an korosztályos férfi párosban. A Magyar Orvos Teniszezők Társasága (MOTT) által szervezett, Balatonbogláron megrendezett eseményre 100 orvos regisztrált illetve 13 „civil”, azaz a szakmától távol álló családtag – ismertette dr. Pethes Ákos. A  MOTT frissen megválasztott elnöke hozzátette: több kategóriában (férfi és női egyéni, férfi, női, valamint vegyes páros, illetve „civil”) és korcsoportok szerint indulhattak a versenyzők. A háromnapos versenyen profik és amatőrök egyaránt megmérethették magukat.

Dr. Bérczi Viktor honlapunknak elmondta: a felkészülésre sajnos nem sok idejük volt, de – mint megjegyezte – sokat jelentett az, hogy mindketten rendszeresen teniszeznek. A Radiológiai Klinika igazgatója hozzátette, hogy fiatalkorában versenyszerűen teniszezett, 16 évesen országos ifjúsági csapatbajnokságot is nyert. Az elmúlt 10-12 évben számos orvos teniszbajnokságon szerepelt, gyakran második vagy harmadik helyezést ért el – idézte fel dr. Bérczi Viktor.

Dr. Szendrői Miklós gyerekkora óta sportol, mint mondja, a teniszezés, síelés, vitorlázás és a biciklizés mindig főszerepet játszott az életében. Ezen a bajnokságon már többször indult, és ért el dobogós helyezést akár egyénileg, vegyesben vagy férfi párosban is. Az idei versenyen is sok ismerős kollégával, baráttal találkoztak – tette hozzá az Ortopédiai Klinika igazgatója, majd kitért arra is, hogy terveik szerint jövőre is indulnak a kupán, nem feltétlenül a helyezés, mint inkább az élmény miatt.

Homonnay-Bukovenszki Orsolya
Fotó: dr. Bérczi Viktor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.