Több mint ötszázan vettek részt a negyedik Tour de Bókay kerékpáros felvonuláson június 11-én. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikától indult a menet, és egészen a Bókay-kertig tekertek az indulók, ahol piknik, koncert és táncház fogadta azokat, akik vállalkoztak a 10 kilométeres jótékonysági biciklizésre. A jótékonysági eseményen befolyt pénzt egy művese készülékre fordítja majd a klinika.

A Tour de Bókay kerékpáros felvonulást négy éve rendezték meg először, akkor ünnepelte 175. éves jubileumát az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika. Ezt a hagyományt folytatva idén 500 kerékpáros részvételével tartották meg a jótékonysági eseményt, amelynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a klinika nélkülözhetetlen gyógyító munkájára – mondta el dr. Tóth-Heyn Péter. Az igazgatóhelyettes hozzátette, a klinika új koraszülött-újszülött intenzív osztálya (PIC) az idei Tour de Bókay rendezvény keretében, számos korábbi beteg részvételével ünnepelte 10 éves jubileumát.

A nevezési díjakból 300 ezer forint folyt be, ezt duplázza meg az eseményt támogató Amway cég. A bevételt egy művese készülék beszerzésére fordítják.

A kerékpározást követően pikniket tartottak a Bókay-kertben, ahol koncert, táncház és több sportprogram is várta az érdeklődőket. A rendezvényt támogatta a XVIII. kerület, a Riska, a Piros Orr Bohócdoktorok, a Mélyforrás Közösség, a Budapest Bike Maffia, a PIC-Ringató, a McDonalds Kft. és a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány, a CCPrint Kft, az Eisberg valamint a Specialized Kerékpárbolt.

Kele Tímea
Fotó: Lévai Zsolt

Galéria

5kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.