Az idei évben 15 borvidék 119 bora négy kategóriában mérettette meg magát a Semmelweis Egyetem 2010-ben alapított borversenyén, melyre a minőség iránt elkötelezett 45 év alatti fiatal borászok nevezhettek. A győztes borok 2017-ben a Szekszárdi, a Neszmélyi és az Egri borvidékről kerültek ki. 

Dr. Fejérdy Pál, a borverseny zsűrielnöke a Semmelweis Szalonban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen felidézte, hogy a bornak, a kenyérrel együtt már az ősidőktől fogva fontos kulturális jelentősége van. Utalt a Bibliára is, amelyben szintén számos történetben jut a bor kiemelt szerephez. Emlékeztetett, hogy a jó bor készítéséhez elengedhetetlen a szaktudás, és mint elmondta, a Semmelweis Egyetem Bora kiválasztása során ezt a szaktudást értékelte a zsűri.

Dr. Veres Gábor, a rendezvény házigazdája kiemelte, hogy a vakteszten nagyon szép és izgalmas borokat kóstolhattak a zsűritagok, nagyon jó eredmények születtek, és kis különbségeken múltak a helyezések.

Mind a négy kategória első három helyezettje aranyminősítést szerzett. A rendezvény borok között a középkategóriájú fehérborok versenyében harmadik helyen a Domaine Edegger Pincészet 2013-as évjáratú Helbeck bora végzett. Második helyezést ért el a Daru Déli Dűlő Borbirtok Mediterrano Bianco 2016-os bora, a kategória győztese pedig a Hetényi Pincészet 2016-os évjáratú Fehér Cuvée elnevezésű bora lett.

Dr. Veres Gábor kérdésére Kilinkó Dániel, a Hetényi Pincészet marketing vezetője ismertette a győztes cuvée összetételét. Mint elmondta, a tavaly szűztermésként szüretelt illatos cserszegi fűszeres fajta mellé 65 százaléknyi chardonnay-t és 5 százaléknyi sauvignon blanc fajtát házasítottak a kívánt eredmény eléréséért.

A presztízs fehérbor kategóriában harmadik helyen a Basilicus Szőlőbirtok Tokaji Furmint Dűlőszelektált Lapis Dűlő 2015-ös évjáratú bora végzett. Második helyet szerzett az Árpád-Hegy Pince 2015-ös Veresek Furmintja. 2017-ben a reprezentációs fehérbor kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora a Hilltop Neszmély Borászat 2015-ös évjáratú Ihlet Cuvée bora lett.

Salánki Sándor, a Hilltop Neszmély borásza röviden bemutatta a Tatától északra található pincészetet, és elmondta, hogy a  prémium boraik az adott évjárattól függően kézi feldolgozással készülnek. A győztes Ihlet Cuvée alapját a hárslevelű fajta adja, amelyet chardonnay, olaszrizling és a Magyarországon ritkább chennin blanc fajtákkal házasítottak.

A rendezvény borok között a középkategóriájú vörösborok versenyének harmadik helyén a Hetényi Pincészet 2013-as Cabernet Sauvignonja végzett. Második helyet nyert el a Gróf Buttler Borászat Egri Cabernet Cuvée GB 2013-as évjáratú bora, míg a rendezvény vörös kategóriát idén a Kovács Nimród Borászat 2012-es évjáratú Cool Noir bora érdemelte ki.

Kovács Nimród, a pincészet tulajdonosa elmondta, hogy az Egri borvidék jellegzetességei miatt a borászat előnyben részesíti a burgundi fajtákat, így a kategória győztes borának alapját is egy ilyen típusú szőlő, a pinot noir adja. Ugyanakkor több olyan fajta is került a házasításba, amelyek kicsit izgalmasabbá és hízelgőbbé teszik az elkészült bort.

A presztízs vörösbor kategóriában harmadik helyet szerzett arany minősítéssel a Heumann Pincészet 2012-es Villányi Franc-ja, második helyet ért el Liszkay Mihály őstermelő Cabernet Sauvignon 2012-es évjáratú bora. 2017-ben a reprezentációs vörösbor kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora a Takler Borbirtok 2009-es évjáratú Szekszárdi Cabernet Franc Reserve bora lett nagyarany minősítéssel.

Takler András, a birtok ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kategória két díjazottja is a cabernet franc fajtával ért el helyezést, amely Villány mellett több hazai borvidéken is kiemelkedő minőséget tud elérni, így Szekszárdon is. Reményét fejezte ki, hogy a fajta presztízs magyar vörösborként lesz bevezethető a világpiacon. 

Vörös Attila, a Semmelweis Egyetem Bora Országos Borverseny szakértője összefoglalóan elmondta, hogy nagyon sok jó bor érkezett a versenyre. A zsűrizés egyik előnyének tartotta, hogy nemcsak szakértők, hanem olyan egyetemi borértők is bíráltak, akiknek nem ez a foglalkozása, épp ezért a borokat részben más szempontok alapján értékelték, mégis összecsengett a bírálatok végeredménye. Kiemelte: „Egy jó bor, akár szakmailag nézzük, akár élvezeti értékben, az jó bor lesz.”

A Semmelweis Egyetem nyolcadik alkalommal hirdette meg országos borversenyét a magyar borkultúra, és ezen belül a fiatal magyar borászok támogatására. A győztes borokat a korábbi évekhez hasonlóan egy vakteszten választotta ki az egyetem munkatársaiból, minősített borbírákból, valamint szakújságírókból álló zsűri. A bírálat a nemzetközileg ismert és elfogadott pontrendszer alapján zajlott. A nyertes borok egy éven keresztül viselhetik a Semmelweis Egyetem Bora címet.

A díjátadót a Medikus Zenekar előadása és kötetlen beszélgetés zárta.

A Semmelweis Egyetem Bora 2017 országos borverseny győztes borait az egyetemi egységek átkönyveléssel vásárolhatják meg a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóságtól.

Sági Zenina
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.