Közel négyszázan vettek részt a Semmelweis Sportnapon

Több mint tíz sportágban mutathatták meg tudásukat a Semmelweis Egyetem hallgatói a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) által szervezett tavaszi Sportnapon, melynek célja a sportolás mellett a közösség építése is – mondta Budai Marcell, a HÖK elnöke.

Az egyetem hallgatói idén is ingyenesen vehettek részt az eseményen. A helyszínek kialakításában Várszegi Kornélia, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpont igazgatója is segített – tette hozzá.

Az esemény helyszíne a hagyományokhoz hűen idén is a Zágrábi úti Sporttelep volt, ahol számos verseny, program és bemutató várta a látogatókat. Az egész napos rendezvényen többek között kosár-, tollas- és röplabda bajnokságot is tartottak. Idén először tanár-diák focimeccset is szerveztek, amelyen többek között Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, és Dr. Noszál Béla, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet egyetemi tanára is részt vett – mondta el honlapunknak a HÖK elnöke.

A szünetek ideje alatt az egyetem cheerleader csapata szórakoztatta a közönséget. A hagyományos sportok mellett a résztvevők kipróbálhatták a sörrekeszmászást, a dartsot vagy a floorballt, de paintball, jóga és fitness óra is várta az érdeklődőket. Mint azt Budai Marcell hangsúlyozta: legnépszerűbb csapatjátéknak idén a paintball bizonyult, amelyen több mint 200 hallgató versengett egymással, tíz fős csapatokat kialakítva. Az intézmény összes karáról érkeztek magyar és külföldi hallgatók, és természetesen a mozgás mellett a szórakozás is főszerepet kapott, ugyanis délben egy közös bográcsozással pihenték ki a délelőtt fáradalmait – emelte ki a HÖK elnöke.

Homonnay-Bukovenszki Orsolya

Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.