A gyógyszeripar szemléletének, legfontosabb elméleti és gyakorlati alapjainak a bemutatása az alapvető célkitűzése a „Gyógyszeripar A-Z” szabadon választható tárgynak, melyet az idei félévben hirdettek meg először a Gyógyszerésztudományi Karon (GYTK) – mondta dr. Antal István dékánhelyettes, a Gyógyszerészeti Intézet vezetője. A hallgatók a kurzuson betekintést nyerhetnek a gyógyszerkutatás- és fejlesztés, -gyártás, -engedélyezés általános szempontjaiba is – tette hozzá.

Dr. Antal István dékánhelyettes és dr. Haraszti Csaba az Egis Törzskönyvezési főosztályának vezetője elmondták, hogy a közösen összeállított tematika magában foglalja a gyógyszeripari tevékenységek, illetve különböző szakterületek (generikus és generikus plusz kutatás-fejlesztés, preklinikai és klinikai vizsgálatok, törzskönyvezés, hatóanyag- és készítménygyártás, biotechnológia, minőségellenőrzés és minőségbiztosítás, logisztika, stb.) áttekintését és bepillantást enged a gyógyszerészi karrier lehetőségeibe.

A féléves tárgy előadásait részben tömbösítve tartják meg, így április 10-11-én, az Egis Gyógyszergyárral közösen megszervezett két intenzív nap keretében 15 előadást hallgathattak meg a kurzus résztvevői. A bevezető előadás után a gyógyszergyár munkatársai beszéltek egyebek mellett a nemzetközi gyógyszertrendekről, iparjogi kérdésekről, a gyógyszertechnológiai fejlesztésről, hatóanyaggyártásról, a törzskönyvezésről, az analitikai eljárásokról, de logisztikai, környezetvédelmi és gyógyszergyár üzemeltetési, humánerőforrás szervezési kérdések is szóba kerültek. Ezenkívül lehetőség nyílt a kurzus hallgatói számára a Egis Tudományos és Technológiai Központban tett látogatásra április 12-én.

A GYTK részéről dr. Zelkó Romána dékán és dr. Antal István dékánhelyettes, illetve az Egis Gyógyszergyár Zrt. részéről dr. Hodász István vezérigazgató és Menthy Mariann kommunikációs igazgató mind egyetértettek abban, hogy az együttműködés nemcsak a gyógyszeripar szakember utánpótlásának érdekében jelentős. Kiemelten fontos az a közös érdek, hogy a közforgalmú és kórházi gyógyszerellátásban, vagy a gyógyszerfelügyeleti hatóságoknál elhelyezkedő gyógyszerész is legyen szakértője az ipar által előállított készítményeknek – hangsúlyozták.

DP