A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Budapesti Nephrológiai Iskola (Budapest Nephrology School, BNS) nemzetközi továbbképző programot a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán augusztus 26-31. között. Az Európában legrégebbi és legelismertebb iskola működtetője az idén 30 éves Magyar Vese-Alapítvány.

A tavalyi évben 22 ország szakembereinek részvételével zajlott rendezvényen ezúttal is nagyhírű előadók prezentálnak majd, köztük a European Renal Association – European Dialysis and Transplant Association (ERA-EDTA) jelenlegi és volt elnökei. A Nature Reviews Nephrology főszerkesztője az eredményes publikálásról fog beszélni, és személyes konzultációt tart a résztvevők absztraktjainak fejlesztésére. A programban szereplők Belgiumtól az Amerikai Egyesült Államokon át Japánig összesen 10 országot képviselnek. A hallgatók között eddig 68 ország képviseltette magát.

A BNS-en való részvétel lehetőséget ad a nefrológia nemzetközi képviselőivel, oktatóival való megismerkedésre, szakmai kapcsolatok kialakítására, ápolására. A csaknem egy héten át tartó rendezvény kísérő programjai közt hazai borok kóstolása, a Szent István Bazilika, a Szent Jobb és a Parlament meglátogatása, valamint dunai hajózás is szerepel.

Dr. Rosivall László, a BNS létrehozója és alapítója, a Kórélettani Intézet volt igazgatója felhívta a figyelmet, hogy az érdeklődőknek érdemes mielőbb regisztrálniuk a kurzus honlapján keresztül, mivel a továbbképző programon legfeljebb 100 fő vehet részt.

KEE

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.