Istentisztelet megtartására is alkalmas ökumenikus kápolnát adtak át a Korányi projekt keretében felépült Központi Betegellátó Épületben. A kápolnát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.

A gyógyítás, gyógyulás folyamata nemcsak szakmai és technikai kérdésekből áll, hanem komoly lelki tartalmat is igényel, mely azok számára, akik gyógyulni szeretnének éppúgy fontos, mint a gyógyítóknak – fogalmazott dr. Szél Ágoston rektor a kápolna átadása és megáldása kapcsán szervezett ünnepségen. Ez a lelki tartalom a hit – tette hozzá. A Semmelweis Egyetemen hosszú ideje nem volt kápolna, ami nem jelenti, hogy az egyetem nem adott lehetőséget a hitélet gyakorlására, ugyanakkor egy ilyen helyiség mindenképp segít abban, hogy mindez nagyobb hangsúlyt kapjon – mondta. A rektor köszönetet mondott Erdő Péter bíborosnak, hogy elfogadta a felkérést a kápolna megszentelésére, valamint dr. Szathmári Miklósnak, az I. Sz. Belgyógyászati Klinika igazgatójának, aki a kápolna kialakításának ötletgazdája és a megvalósítás főszervezője.

„Csoda ez a mai nap” – kezdte köszöntőjét dr. Szathmári Miklós. Mint mondta a csoda egy rendkívüli esemény, váratlan történés, Isten ajándéka, Isten szeretetének jele. Szólt arról, hogy 35 éve dolgozik az egyetemen és csodák sorát látta: csodás gyógyulásokat, csodás emberi magasságot, ami a hitből származott és a betegség által meggyötört embert is boldogsággal tudta eltölteni. Történnek csodák, a kegyelem sugárzik, de a hitet erősíteni kell, ehhez pedig templomra, kápolnára van szükség – jelentette ki, hozzátéve: ha hit van, minden megoldódik.

A kápolna megáldását Erdő Péter bíboros, prímás végezte el. Erdő Péter szólt arról is, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye prioritásként kezeli a kórházak lelkipásztori ellátását, és ennek keretében több helyen sikerült a régi kápolnát felújítani vagy újat kialakítani. Az egyetem új kápolnája szépségében, stílusában és praktikusságában kiemelkedik – mondta a bíboros. A kápolna számunkra Isten jelenlétének különleges helye – hangsúlyozta.   

Erdő Péter a névadó Szent Kamillról is beszélt: az 1500-as években élt, zsoldoskatona volt és szerencsejátékfüggő. Közben személyes betegsége miatt érintkezésbe került az ispotályok világával, ahol megtapasztalta, mennyire fontos, hogy szeretettel forduljanak a betegek felé. Élete példamutató volt ezt követően abban, hogy hittel és szeretettel pótolta azt, ami a korabeli egészségügy adta külső feltételekből hiányzott. 1746-ban avatták szentté. 1886-ban lett a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje.

A bíboros hangsúlyozta, ma is igaz, hogy minőségi különbség van aközött, hogy a társadalom a saját tudását használja csak a gyógyításra, vagy azok, akik e területen dolgoznak, szívvel lélekkel teszik. Az emberi tényező, a szeretet minősége mindenhol, ahol betegek, rászorulók vannak alapvető fontosságú. „Adja Isten, hogy ebben a kápolnában a munkatársak, rokonok, a betegek új erőt kapjanak, legyen áldás az egész közösségen és egyetemen” – mondta Erdő Péter.

A 103 négyzetméteres kápolna a 22 ezer négyzetméteres Központi Betegellátó Épület földszintjén kapott helyet. Amellett, hogy reggel 7-től este 8-ig nyitva áll a betegek, munkatársak, látogatók előtt, heti rendszerességgel mise is lesz. A Semmelweis Egyetem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével kötött együttműködési megállapodást a kápolna működtetésére, ugyanakkor az imaterem ökumenikus, a történelmi egyházak igénybe vehetik hitéleti céllal a kápolnát, erre minden lehetőséget biztosít a főegyházmegye és az egyetem is – tájékoztatott dr. Szathmári Miklós.

Dobozi Pálma
Fotó: Karancsi Rudolf

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.