Április 22-én rendezik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) sportpályáin az ELTE – Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupáját, ahová idén is valamennyi felsőoktatási intézmény, így a Semmelweis Egyetem csapatainak jelentkezését is várják április 19-ig. A szervezők célja a rendezvénnyel a közös mozgáson túl az egyetemek-főiskolák közötti közösség építése.

Idén a röplabda is bekerült a versenyszámok közé, így összesen hat sportágban – kispályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda, tenisz, tollaslabda és asztalitenisz – hirdették meg a kupát. A tavalyi versenyen semmelweises győztest is hirdettek: dr. Leskó Zsuzsanna, a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet rezidense nyert női tollaslabdában, az egyetem focicsapata pedig 11. helyen végzett.

A kupa fővédnökei dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, dr. Hofmann Tamás, Újbuda polgármestere, dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke. A rendezvény védnökei Sárfalvi Péter, az EMMI Nemzeti Utánpótlás-nevelésért és Sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, továbbá dr. Pálfia Zsolt, az ELTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) elnöke.

További részletek és a nevezéshez szükséges dokumentumok ide kattintva érhetők el.

KEE
Borítókép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.