Szinte egymással párhuzamosan történt meg a huszonötödik és a huszonhatodik hazai tüdőtranszplantáció. Mindkét beteg stabil állapotban került az intenzív osztályra. Magyarországon 2015 decembere óta van lehetőség tüdőtranszplantációk elvégzésére az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és Semmelweis Egyetem (SE) együttműködésében – idézte fel a két intézmény közös közleményében.

Március 24-én egy 59 éves nő kapott új tüdőt huszonötödikként, a beteg esetében veleszületett hörgőtágulata miatt vált szükségessé a beavatkozás. Nem sokkal ez után egy 58 éves férfin végeztek tüdőátültetést az OOI-ban. A férfinek egy húsz évvel korábban elszenvedett légúti égés miatt ment tönkre fokozatosan a tüdeje, ezért volt szüksége új szervre.

Az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika megbízott igazgatója, dr. Lang György az MTI-nek a beavatkozásokkal kapcsolatban elmondta, az első transzplantációt még nappal kezdték, ezzel párhuzamosan érkezett a következő riasztás, így a két műtét szinte párhuzamosan zajlott. Dr. Lang György hozzátette, mindkét beteget krónikus hörgőtágulat miatt operálták, a két nagy műtét nagyfokú szervezettséget, odafigyelést és áldozatkészséget kíván az egész teamtől, ami komoly teljesítmény.

A professzor a tüdőátültetésekről szólva hangsúlyozta, a cél mindig az volt, hogy stabilan működő tüdőátültetési programot valósítsanak meg, és ez Magyarországon sikerült is. Kitért arra: Magyarországon még mindig több donortüdő áll rendelkezésre, mint amennyi beteg a várólistán van, ami betudható annak, hogy egy induló programról van szó. Továbbá sok kollégájuk még nem realizálta annak lehetőségét, hogy a nagyon súlyos betegek számára van még egy utolsó esély, vagyis a tüdőátültetés – fogalmazott. Azért, hogy ez változzon, sokat tettek – hangsúlyozta dr. Lang György, hozzátéve: képzés, továbbképzés és szimpóziumok, workshopok keretében próbálják felhívni erre a lehetőségre is a figyelmet.

A megbízott igazgató jelezte, a régió országait tekintve Magyarország élen áll a tüdőtranszplantációban, hiszen a környező országok betegeit, ahogy korábban a magyar pácienseket is, Bécsben operálják. A hosszú távú cél az lenne, hogy a környező országokban is a magyarhoz hasonló programok indulhassanak – közölte. Mint mondta, a bécsi regionális centrumban azon dolgoznak, hogy ez év végén Szlovéniában is képesek legyenek a tüdőátültetésre.

Magyarországnak továbbra is szoros együttműködése van a bécsi centrummal. Dr. Lang György a magyar csapat tervei között említette a gyermekkori tüdőtranszplantációra való felkészülést, illetve a magas tüdővérnyomás (pulmonális hypertonia) betegséggel küzdők itthoni operálását. Ezek a beavatkozások nagyon speciális felkészültséget igényelnek, és a következő lépés az lenne, hogy ezen betegeket is Magyarországon operálhassák – mondta. Távolabbi célként említette dr. Lang György a kombinált, egy időben végzett tüdő- és szívtranszplantáció hazai elindítását.

Forrás: MTI
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.